Ma, április 25-én, ANZAC-nap van egész Ausztráliában, így nagyon sok megemlékezést tartanak ország
- és városszerte. Tartanak parádékat, ahol felvonulnak a veteránok, illetve a háborúkban részt vett/vevő katonai-, tengerész-, valamint humanitárius szervezetek, stb. Ilyet láttunk anno Sydneyben (ld. az akkori cikket itt).
Idén nem mentünk be a Citybe parádét nézni, mivel úgy elfáradtunk addigra, hogy inkább hazajöttünk kipihenni a húsvétot…(s ahogy a hírekben mondták ma, úgyis a sydney-i felvonulás a legnagyobb mind közül).
Ma ugyanis hajnali négykor keltünk, majd kikereztünk sötétben a Kings Parkba, hogy részt vegyünk a hajnali megemlékezésen (ún. Dawn Service-n). Furcsa volt, hogy amíg készülődtünk itthon, a hajnali csönd helyett már 
gyanúsan sok autót lehetett hallani a környéken; a parkban pedig már dugó fogadott minket…
ANZAC-napon (ANZAC: Australian and New Zealand Army Corps ) az ausztrál és az új-zélandi csapatok 1915. április 15-én, az első világháborúban, Gallipolinál (Törökország) való partra szállására emlékeznek, az ANZAC-katonákra, de tágabb értelmezésben az összes ausztrál és új-zélandi háborús hősre, elhunytra is, akik az első vh-t követően részt vettek valamely más háborúban. (Ez egy közös ünnepnap a két országban).
A hajnali megemlékezés, koszorúzás, a zászló félárbócra engedése, az egy perces abszolút néma csönd (az amúgy is néma ceremónia után) nagyon fontos része az ANZAC-napnak. Gallipolinál még hajnalban, napfelkelte előtt szálltak partra a csapatok, s a sötétben a hajókban ülve, várva a partraszállás kezdetét, különös hangulatot, összetartozás-érzést, félelmet, stb. éltek át a katonák.
Itt a Kings Parkban ma fél 5-kor kezdődtek a vetítések: korai archív felvételeket mutattak be az első világháborúból való időkből. Majd egy narrátor foglalta össze a Gallipoli partraszállás történetét, illetve főleg a II. világháborús krétai harcokat, ahol ANZAC csapatok is részt vettek.
Több ezer (a hírek szerint 45 ezer!!) ember gyűlt össze a sötétben, a park magaslatán a háborús obeliszk/emlékmű előtt, csöndben nézve a vetítőket, várva a napfelkeltét, s közben csodálva a városi fényeket, a kilátást a szemünk előtt. Síri csönd honolt az egész megemlékezés, koszorúzás, stb alatt. Megható volt ez még nekünk is. Most már kezdjük átérezni, mit jelent az ausztráloknak az ANZAC-nap. Egy kookaburra nevetett valahol a közelben, de ahogy kezdett világosodni, úgy ébredezett a többi madár is, miközben több ezer ember állt néma csöndben a parkban.
Csak az volt kicsit kár, hogy mellettünk egy nőben annyira nem volt semmilyen empatikus érzés, hogy gondolta, most csinálja meg élete legjobb hajnali fotóit, és hiába néztek rá többen is sokatmondóan, csak kattintgatta a kameráját minden egyes objektumra, a pálmafákra, stb. Borzasztó volt. Mi se csináltunk 
egy képet se a ceremónia alatt, ezeket a képeket már csak a végén lőttem, amikor épp vége lett a hivatalos megemlékezésnek.
Viszont nagyon jó érzés volt ott állni, és látni az ausztrálokat sok ezres tömegben józanul, síri csöndben megemlékezni; piknikfelszerelés, fesztiválruha, kaja illetve mindenféle más merchandise giccs nélkül: csak önmagukban, őszintén és büszkén megemlékezve azokról, akik értük és a békéért áldozták vérüket idegen háborúkban…
ZigzagAustralia
A hétvégén láttuk ezt a csodát, és ma elhatároztam, ha látunk ilyesmi borzadványokat vagy más vicces dolgot, mi is feltesszük a blogra.
