Szombat délután ismét lesétáltunk Bonditól Coogee Beachig, ahol egy nagyon szép és élvezetes túrát lehet csinálni a tengerpart melletti sétányon. Épp elkaptuk még a szabadtéri szoborkiállítást, amely annyira tetszett, hogy erről is írunk még egy posztot később.

Bronte Beach és Clovelly Bay között az út egy temetőn vezet keresztül, amit amikor először megláttam, nevetnem kellett, úgy csodálkoztam.  Annyira abszurd, ahogy az izzadt, meztelen felsőtestű férfiak, illetve a párosban futó nők - palack víz a kézben, füldugó a fülben- átlibbennek (vagy éppen átizzadnak) a dombokon, és ahogy a családok olyan vidáman sétálnak át nevetgélve, nagy vidáman a temetőn keresztül …

Kétségtelen, az egyik legszebb helyen fekszik a Waverley temető; a tengerből hirtelen kimagasló, magas sziklaszirteken, a domboldalban. A sétánynak ezen szakaszára már csak kevesen jutnak el Bonditól; többnyire csak a közelben lakó kisgyerekes-babakocsis családok, izzadó futók, kitartó turisták.

Szombaton Mindenszentek és Halottak napja alkalmából - ha már nem tudjuk otthon meglátogatni a családi sírokat - egy kicsit letértünk a kijelölt útról, és körbesétáltunk egy kicsit a temetőben. A sírok többsége már legalább 100-150 éves, és valahogy igen egységes és harmonikus képet mutatnak kinézetben, formában, színben, és abban, hogy szemlátomást ugyanúgy nem látogatja már őket senki egy jó ideje. Nincs az a színes virág- és mécsesözön, ami otthon, Magyarországon, olyan szép tud lenni ilyenkor, Halottak napja körül, esténként. Vagy semmilyen virág sincs a sírokon, vagy a képen is látható sárga mezei növény nyílik most épp rajtuk. Itt -legalábbis ebben a temetőben -, nem szokás kijárni a sírokhoz.  Viszont a  kilátás a tengerre gyönyörű, és ha már sokadszorra jársz erre, a futókat is teljesen megszokod.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!