Hát ez vicces…Ma reggel felkeltem, megnéztem a postaládám, és az fogadott, hogy “Kevin Rudd is following you”. Igen, Kevin Rudd! Wowww! )))

Pár napja feljelentkeztem végül a Twitterre, mert már marha kíváncsi voltam, miért is rajong mostanában minden híresség úton-útfélen. Szóval most én is `tweetelek`, de nem tudom, meddig.Túlzottan ugyanis nem érdekel. Egy új kutatás szerint az újonnan feljelentkező emberek (ún. `twewbies`) 60 százaléka ott hagyja egy hónap után ezt az oldalt. Én sem vagyok oda az ilyen `szósol netvőkökért’, de tényleg érdekelt, miben más ez, mint mondjuk a magyar Iwiw, a holland Hyves, vagy a hallomásból ismert Facebook.

Jelen pillanatban úgy gondolom, ez az oldal több szempontból is jó, ha az előnyöket nézzük. A hátrányokba pedig inkább nem gondolok bele túlságosan, így is sokszor elég paranoiás vagyok…

A Twitteren ugyanúgy van személyiséged, profilod, mint más oldalakon, és ugyanúgy bejelölhetsz másokat. A különbség talán abban van pl. az iwiwhez képest, hogy itt nagy bátorsággal bejelölhetsz cégeket, hírességeket is. Ők is rajta vannak ugyanis a site-on, egyre nagyobb számban, mert felismerték a hatalmas reklámlehetőséget.

Az, hogy bejelölsz valakit, nem feltétlenül azt jelenti, hogy ismered, hanem azt, hogy `követed`. Ezért van az elnevezés, hogy`following` és `followers`, vagyis hogy Te kit követsz, és Téged ki követ. Amit pedig követnek, az pedig nem más, mint egy max. 140 karakterből álló üzenet, egy mondat, mint pl. `most mákos palacsintát eszem`.

Ezért hívják a Twittert ún. `mikroblognak`, mert beírhatod, vagy telefonon elküldheted a tömör, rövid személyes üzeneteidet, akár egy sms esetén. Csak ez a netre megy, és többen látják, nem beszélve arról, hogy egyelőre ingyenes. Állítólag az emberek ugyanis nagyon szeretik tudni, hogy a másik éppen mit csinál, mit néz, mit eszik, mit vett fel, stb. Állítólag… Ebben egyébként szerintem hasonlít az MSN-re, mert ott is mindenféle üzenetet beírnak az emberek a nevük mellé -igaz, nem cserélik olyan gyakran.

Szóval számomra inkább a hírkövetés a nagyobbik előnye a dolognak. Egy külön oldalon láthatod az összes általad követett személy, cég üzenetét, időrendi sorrendben. Bejelöltem az Indexet és az SMH-t, mert láttam, hogy állandóan frissítik az újonnan feltett híreiket, egy-egy mondatban. Vicces, hogy az SMH azonnal visszajelölt -és követ engem-, de az Index azóta sem, elég lassan ébrednek. Pedig ha tudnák, hogy mit csinálok, és mennyi mindent el lehet adni nekem!!!)))

Kevin Ruddal együtt így már négy követőm van: a Sydney Morning Herald, egy SMH blogger Joe Hildebrand, egy  állandóan személyiséget változtató spameskedő figura, és most Kevin Rudd, az IGAZI!! Ja, ha valaki még nem hallott volna róla, Ő Ausztrália miniszterelnöke!!)))

Az IGAZi, mondom, mert amúgy ebben a pillanatban, ha beütöm, hogy `Kevin Rudd`, 13 találatot dob ki a kereső. Ebből KevinRuddPM az igazi `nicknév`, és csak azért nem simán Kevin Rudd, mert azt már lefoglalták az ún. `squatter`-ek ,melyek között egyébként vannak valóban humoros figurák is.

Egyébként nem is mindenki igazi, mert valószínű, hogy a miniszterelnök nem csücsül le a gép elé ilyen hülyeségek miatt, hanem bérelnek erre külön személyzetet.  Ez az ún. `ghost-twittering`. Hugh Jackman égett be a múltkor egy kissé, mikor az Operaházat `Opera Center`-nek írták véletlenül a süket Twitter-alkalmazottai. Az imázsára káros 140 karakter miatt gyorsan át is utalt pár nap múlva 100 ezer dollárt egy jótékonysági intézménynek. Hja, én is fokozottan vigyázok ezek után, miket írogatok a Twitterre…

Ahogy más ilyen site-okon, itt is vannak olyan egyének, akik más híres emberek neve mögé rejtőznek, és hülyeségeket írogatnak össze-vissza. Erről ma megjelent egy cikk a SMH-ban is. Általában egyébként elég sok hír szól a Twitterről illetve a Facebookról: egyrészt reklám jellegűek - épp melyik celeb érte el az egy millió követőt, vagy hogy épp ki csatlakozott fel legutóbb -; másrészt figyelmeztető jellegű cikkek, hogy ki milyen hátsó szándékkal használja ezeket az oldalakat; harmadrészt található köztük egy csomó sikersztori is.

A múltkor olvastam, hogy volt egy olyan szemfüles cég (SR7) Sydneyben, ami vette az adást, és azonnal alkalmazkodott az új igényekhez: az ilyen közösségi website-okon kutat a különböző cégek felkérésére annak alkalmazottai iránt. Sok cég ugyanis -félig-meddig joggal -fél, hogy az alkalmazottai rombolják a cég imázsát, amikor negatív üzeneteket írogatnak ezeken a social networkökön az ismerőseiknek. A Telstránál ezért már külön irányelveket vezettek be a különböző networkök használatára vonatkozóan az alkalmazottak körében.

Közismert példa az imázsrombolásra például a Domino Pizza nem is régi esete, amikor is két alkalmazott feltett pár képet, amint éppen `bepiszkítják` a kiszállítandó pizzákat. Már csak ez kellett nekem! Utálom, hogy az ember olyan kiszolgáltatott, soha nem lehet tudni, mit eszel valójában…

Sok más cégről is kiderült, hogy nem nagyon bírják ezeket az ellenőrizetlen helyzeteket, és megváltak Facebookos üzeneteik miatt az alkalmazottaiktól. Attila olvasta tegnap valahol, hogy valakit azért rúgtak ki, mert betegen otthon maradt, és azt mondta, nem használhatja a számítógépet,s emiatt nem tud dolgozni, aztán lebukott egy Facebook-ba írt üzenettel…

Szóval csak vigyázni!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Igaz, este van már, legszívesebben megnézném a mindjárt kezdődő francia filmet, de már reggel elhatároztuk/tam, hogy ezt a cikket, ha törik, ha szakad, megírom még ma este. A fáradtságba valószínűleg erősen belejátszik, hogy mikor itt voltak Attila szülei, rászoktam a kávézásra, sajnos. Ma pedig elmaradt a kávéadag, mivel egész nap jártuk a várost, és amúgy is teljesen megfeledkeztünk róla. Csak hazafelé jöttünk rá, hogy bizony, rá lehet sajnos szokni a kávéra pár hét alatt, s most már meg tudom érteni, hogy lehet egyes embereknek három-öt csésze a `normális` napi adagja…Hja, sürgősen le kell szokni…

A mai nap egyébként gyönyörű volt, ami az időjárást illeti, és sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb, mint eredetileg gondoltuk. Április 25-én ünneplik itt ANZAC Day-t, erről mesélnék egy kicsit bővebben, sok-sok képpel fűszerezve.

Az ANZAC szó az `Australian and New-Zealand Army Corps`-nak a rövidítése. Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt április 25-én tartják ezt a nemzeti ünnepnapot.  Talán a legfontosabb Ausztráliában a többi ünnepnap közül , hatalmas felvonulásokkal, sok-sok megemlékezéssel országszerte.

Eredetileg az első világháborúban elhunyt katonákról emlékeztek meg ezen a napon. 1915-ben a szövetséges csapatok részeként az új-zélandi és ausztrál haderők e napon szálltak partra a törökországi Gallipoli-félszigetnél, s próbálták visszaszorítani a török csapatokat. A terv nem sikerült egészen, közel nyolc hónapos véres állóháború alakult ki, s végül az év végén ki kellett menekíteni az ún. ANZAC-katonákat, hatalmas veszteségek árán/után. (több mint 8700 ausztrál és 2700 új-zélandi katona halt meg).

Az első ANZAC napot ennek tiszteletére már 1916-ban megtartották Ausztráliában, s az évek, évtizedek alatt tisztes hagyománya lett a megemlékezésnek. A többi háború, világháború, konfliktus után, ma már ez a nap a harcokban elhunyt ausztrálokért szól; azokért, akik életüket és vérüket áldozták a hazáért, a békéért; azokért, akik résztvettek a háborúkban, harcokban, békefenntartásban, stb. A megemlékezés sokféle töltettel bír; a katonák, pilóták, tengerészek mellett a családtagok, feleségek, az `itthon bátrak` is erős megtiszteltetésnek örvendenek.

Meglepődtem, amikor az egyik szónok  ma említette, hogy csak NSW államban kb 3000 megemlékezést tartanak!! Sok-sok parádé, felvonulás, szónoklat, zászlófelvonás, dob- és skót dudás zenekarok, koszorúzás, stb.

Ami nekem nagyon érdekes, hogy hajnali negyed 5-kor kezdődött itt Sydneyben a megemlékezés; s úgy általában mindenhol még pirkadat előtt kerül sor az ún. `Dawn Service`-re.  Ennek pedig igen mély jelentéstartalma van. A harcmezőn gyakori volt (állítólag még ma is az), hogy a hajnali derengésben támadt az ellenség. Így a védő katonák már jóval napfelkelte előtt harcra készen álltak az árkokban, csöndben, mozdulatlanul, s ezekre a pillanatokra később is úgy emlékeznek vissza, mint ami összekötötte őket, szorosabbá fűzte közöttük a bajtársi viszonyt. Ez az ún. `stand-to` pillanat. S ez a naplementénél ugyanígy ismétlődőtt.

A megemlékezések pontos programját a poszt alatt lévő linkekben szintén fellelhetitek, ezekből merítettem én is sok  érdekes információt. Talán érdekel titeket is, hogy milyen szimbólumokat használnak ezek a napon. A sok kitüntetésen kívül, amit úton-útfélen lehet látni az egyenruhás embereken, az egyik legfontosabb `kellék` a Remembrance Day-en is látható kis piros papírpipacs virág, amiből koszorút készítenek és helyeznek a síremlékekhez, vagy a kis virágokat egyenként tűzik az elhunytak neve mellé (ún. Memorial’s Roll of Honour-on). A másik a babérlevél, ebből készült koszorúból is sokat láttunk a Market Place-en található emlékműnél.

Az ANZAC Day-en viszont a leggyakrabban egy ágacska rozmaringot tűznek a mellükre azok, akik `emlékeznek`.  Leszólítottunk egy kedves veteránt, aki megengedte, hogy lefényképezzem a jelvényeit, s közben kis útmutatót is tartott belőlük. Sok jelvény nem is az övé volt, hanem az édesapjáé. A rozmaring ág egy ókori jelkép, s a memóriát állítólag javító aromája miatt az emlékezés szimbóluma.

Mivel nem vagyunk ausztrálok, viszont szeretjük az ünnepeket, számunkra az ANZAC Day legjobb `kelléke` az ANZAC süti. Ez egy kis kókusz ízesítésű teasütemény, anno az itthon maradt asszonyok ezt sütötték a férfiaknak és küldték ki nekik a frontra, hogy így érezhessék az otthon melegét a fronton.

Érdekes volt látni ennyi egyenruhás fiatal 20 évest, középkorú, érett férfit a családjával, vagy a már néha tolókocsiban felvonuló veteránt. A belváros tele volt ünneplő családokkal;a bárok söröző tengerészekkel, meg a barátaikkal, barátnőikkel; egy tengerész fiú kalapot cserélt előttünk egy kereszteződésnél egy ismeretlen pilóta lánnyal; a Hyde Parkban lévő megemlékezésen a zászlót tartó fiúk sorban dőltek ki a napon (itt sem esznek rendesen a kamaszok..); a veteránok büszkén mutogatták a jelvényeiket; skót dudás bácsik jöttek velünk szembe minden utcasarkon…

Utólag tényleg örülök, hogy megnéztük a felvonulást és a megemlékezést a Hyde Parkban, mert nagyon tanulságos és megható volt.

Hát, ilyen volt a mi Anzac napunk tömören.  S miközben ezt most leírtam, végül a filmet is sikerült megnézni…)))

http://www.awm.gov.au

Wikipedia

cityofsydney

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Fiatalabb családtagjaim, de különösen az egyik húgom, többször kérte, hogy írjak már valamit az ausztrál szlengről is végre. Elérkezett az idő,összegyűjtöttem innen-onnan pár kifejezést, a végén nem is tudtam abbahagyni. Bár ismertem belőlük én is jó párat, azért volt mit tanulni.

érdekes megnézni, mint változnak oldalról oldalra az egyes internetes honlapok szlenggyűjteményében a kifejezések - helyesírásban, illetve hogy szerepelnek-e egyáltalán. Egyes szavak valószínűleg gyorsan ki is mennek a divatból; másrészt olyan nagy ez az ország, hogy nem is jutnak el minden részébe az éppen aktuális divatszavak; vagy ha éppenséggel eljutnak, nem minden korosztály ismeri, használja őket. Erre jó példa ez a videó a Youtube-ról; érdekesek a kommentek is. Vicces látni, hogy itt is majd` szétszedik az emberek egymást, hogy `de ez nem is ausztrál`, `ezt még életemben nem hallottam, pedig ebben az országban élek`, stb.

Nehéz külföldiként írni egy másik ország szlengjéről, mivel a kifejezések egy részét vagy nem is halljuk (ki), vagy nem ismerjük, s személy szerint az a véleményem, hogy ha ismernénk is, akkor sem használnánk. Két-három kifejezést - mint pl. a `no worries`, vagy más, szinte már nem is csak szlengként használt kifejezést -leszámítva, szerintem elég hülyén veszi ki magát, ha amúgy is van egy kis édes európai vagy bármilyen akcentusod, és akkor próbálsz bevágódni valami tipikus ausztrál dumával, miközben itt nem csak a szó maga, de az utánozhatatlan ausztrál kiejtés, hanglejtés is számit. Szóval szerintem ez `tök égő`. Főleg, ha éppen valaki káromkodni próbál…Van egy mondás, miszerint imádkozni és számolni az ember csak az anyanyelvén tud. Hát, szerintem, a káromkodás is ebbe a kategóriába esik. Még anyanyelven sem hangzik szépen, de ha egy külföldi angolul kezd el káromkodni, az elég otromba és béna is egyszerre. Szerintem. Szerinted?

Na, de térjünk a tárgyra! Kezdjük a legtipikusabb kifejezésekkel.

Az ausztrálok magukat `aussie`-nak, vagy `Oz`-nak mondják (ejtsd: ozi), mely utóbbi magát az országot is jelöli, akárcsak a `down under` illetve a `Lucky Country` kifejezés; s a `lingo`, a slang, amit beszélnek, az pedig `Strine`(Australian English).  A haverok egymásnak csak úgy köszönnek, hogy `ga day`/`gidday`/`G`day, mate` (ejtsd: `giddáy, májt`). Ez egyébként főleg férfiak között szokás, s nem csak haverok között, de pajtáskodó idegenek is így köszönnek, illetve néha a pénztárosok is a helyi tescoban.

Sokszor indítanak az emberek úgy egy beszélgetést, hogy `How are you going`(a sima howareyou helyett).  Elköszönni a bye-bye helyett néha állítólag egy ooroo-nak ejtett `Hooroo`-val szoktak. Tényleg nagyon sokszor elhangzik viszont az, hogy`onya/Good on-ya`, ami a `good on you`/`well done` megfelelője. A (meg)köszönést a mindenhol ismert `cheers` helyett sokszor a `no worries` helyettesíti, ami a mi fejünkbe is beitta már magát. Ez egyébként a `don`t worry`, vagyis a `nem probléma`, `ne aggódj` ausztrál változata, s mondják ehelyett még a `no drama`-t is. Olvastam, hogy a `thanks` helyett a `ta`-t, illetve `tar`-t is használják, bár eddig még nem hallottam (ki).

Az ausztrál férfiak egymást tényleg havernak, `buddy`-nak vagy `mate`-nak tekintik - mely utóbbi kifejezés szinte minden mondat végén ott csücsül-,  esetleg `fella`-nak (fellow helyett), vagy ismert még a `bloke` is. Az asztrál nőket pedig `Sheila`-ként emlegetik.

Ausztrália nagyvárosai -főleg Sydney vagy Melbourne - sokszor csak `big smoke`-ként szerepelnek a köznyelvben, bár ez közel sem olyan gyakori, mint hogy a vidék csak `the bush`, ami már szinte nem is szleng, annyira használatos minden közegben. Egyébként, aki vidéken lakik, az állitólag`bushwhacker`. A kietlen vidék másik megfelelője a szintén mindennap használatos `outback`, illetve a kevésbé gyakori `Never Never`, amely egyébként egy terület valódi neve is Katherine környékén. Mellesleg az outback és a bush határvonalát az ausztrálok sem tudják meghúzni, de azért lehet érezni a különbséget a kettő között. Sajnos, mi még nem voltunk igazi, kietlen, vörös homokos outback kiránduláson, de nagyon tervezzük.

Tovább barangolva a térképen, az államokhoz köthető, ámbár kevésbé ismert kifejezések: a Queenslandből jövő ember `Banana bender` - ami utal arra, hogy a trópusi éghajlatú államban nagyon sok a banánültetvény-; esetleg `Cane Toad`, a halálos mérgű nádi varangy, ami Dél-Amerikában honos, csak gondatlanul betelepítették az ausztrál cukornádültetvényekre is, s most nem tudják kiirtani. Queensland állam fővárosa -Brisbane - pedig `Brizzie` vagy `Brisvegas` a köznyelvben, mely utóbbi arra utal, hogy Brisbane nagyon híres az esti szórakozóhelyeiről. Az északi terület neve `Top End`; Közép-Ausztrália pedig csak `Centralia`. A dél-ausztrál államból származó ember `Croweater`, vagyis varjúevő, mivel itt sok varjú található vidéken; míg a Victoriából jövő ember ún. `Gums..ker`. Tazmánia `Tassie`; lakói pedig almaevők, vagyis `Apple eaters`. Uj-Zéland (nincs nagy ú-m) lakói pedig a`Kiwi`-k, vagy `Sheepsh..ger`-k. NSW lakói `cockroach`-k  az egyik lap szerint, vagyis csótányok, de nem magyarázta el a szerző, hogy miért, pedig ennek az eredetére igazán kíváncsi lennék. Tudtommal mindenhol sok a csótány Ausztráliában, nem csak itt. Bár mi igazán sokat szenvedtünk velük, míg végre sikerült kiűznünk őket a lakásból… Talán még ide, a földrajzi nevekhez tartozik még, hogy `Manchester` nem egy várost jelöl, hanem az ágyneműt…Ahogy `Matilda` is…

Az idegenekre is vannak persze szép kis kifejezéseik. Az angol `Pom`vagy `pommy/pommie`, az amerikaiak `yanks`,`wankers`, `Seppo`-k vagy `Septic Tanks`. A még kevésbé píszí kifejezés közé tartozik a `Leb` szó, ami a libanoni eredetű népcsoportokra vonatkozik; a `wog`, ami főleg sötétebb bőrű közel-keleti, mediterrán népcsoportokra vonatkozik, és nem túl kedves. A `wog` egyébként jelenti még az influenzát is. S itt említeném meg még a `westie` kifejezést is, amely nem a nyugati embert takarja, hanem Sydney nyugati/dél-nyugati kerületeiből jövő embereket, ahol köztudottan a közel-keleti, indiai, pakisztáni, stb. népcsoportok élnek nagy számban. A menekültekre is van külön szó: `reffo`.

De térjünk vissza a hétköznapibb, vidámabb témákra! Nagyon tipikus ausztrál szó a `barbie` a BBQ helyett; a `veggie` a zöldségre; illetve úgy általában az `ie`-re vagy “y`-re végződő rövidített szavak. Így az underwear/alsónemű az csak `undie`; a kenguru `skippy`. Az egy üveg sör (375 ml) az `stubby`, a dobozos sör `tinny`, míg a hideg sör is csak `coldie` barátok között. (Tipikus ausztrál souvenir a `stubby holder`) A rágógumi `chewie`; a reggeli `brekkie`, a csótány és a kakadu egyaránt `cockie`(cockroach/cockatoo). A betegszabira menő ember `sickie` (`chuck a sickie`, amikor valaki tetteti, hogy beteg, pedig kutya baja); a napszemüveg pedig tipikusan csak `sunnies`. A szúnyogok `mozzies`; míg a szörfös `waxxy`, `waxhead` (talán azért, mert waxszal kenik be a deszkájukat). Ha jó helyed van a stadion lelátóján, akkor van egy good `pozzy`-d, ahonnan jól látható az ausztrál futball, vagyis `footy`, s ahonnan aztán szurkolhatsz, hogy ` Av-a-go-yer-mug`!!! Az óvodások `kindie`-be járnak; a karácsony `Chrissie`; az ajándék `prezzy`, ami ha drága, akkor `exy`. Az ajakrúzs (lipstick) `lippy`; míg a nyalóka`lollies`; s a csésze tea itt is csak `cuppa`, mint az angoloknál.

Tovább is van, mondjam még??))))Akkor írjatok kommentet!

Forrás:

www.aussieslang.com

www.koalanet.com.au

www.australiatravelsearch.com.au

www.australianhistory.org

www.dunway.com

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Nem is értem, hogy lehetett tegnap ilyen hosszú a nagyszombati mise, vigília. Hihhhetetlen! Miért kell egy amúgy is hosszú szertartást egybekötni bérmálkozással, kereszteléssel, stb, miért nem lehet ezt a két szép ünnepet külön-külön megünnepelni…Fel nem foghatom, mi ezzel az itteni katolikus egyház célja a St. Mary katedrálisban, de az egybegyűltek megviselt arcát látva és a mise eleji s végi létszámot tekintve az eredmény meggondolandó. De kezdem az elején.

A tegnapi napunk  amúgy is vegyesen telt. Gyönyörű tengerpartokon jártunk:  ezúttal Manlytől észak felé kirándultunk a part mentén; túljutottunk legalább három strandon és több sziklás partszakaszon is. Manlynél akartunk eredetileg fürödni, de egyrészt épp csepergett az eső, másrészt valamilyen okból kifolyólag tiszta hínár volt a part is, meg a víz is. A homokban a strandröpisek mellett néhol kb. egy m magasan díszelgett a kisodort hínár -bűzölgő hegyekben. Így nem igazán volt kedve a fiúknak fürdeni. Mentünk tehát tovább. Kezdett kisütni a nap is; vakított a vastag felhőréteg mögül.

Végül Curl Curl Beachnél lyukadtunk ki.  Ruhacsere, be a vízbe. 5 perc se telt el, a fiúk (1férj, 1 unokatesó) rohantak ki  a vízből, hogy ez még számukra is túl hínáros, úszni se tudnak a jó kis hullámokban, mert lefogja őket minden oldalról a sok növény…Hát jó, körülnéztünk egy kicsit a parton, és arra a következtetésre jutottunk, hogy mivel észak felé a parton nem látunk hínárt, akkor valószínűleg ott a víz is tisztább. Igazunk volt, kristály tiszta volt arrafelé a tenger, semmi hínár- igaz, hullámok se nagyon…

Ekkor indult be a szerencsétlenségi hullám… Fürdés után megnéztünk még gyorsan egy kilátót a `sarkon`, ezért pont az orrunk előtt ment el a busz. Nagyobb baj volt, hogy rossz helyen vártunk a buszra, mert egy pár sarokkal félre tájoltuk magunkat a térképen. Biztos a fáradtság…S hiába nem volt menetrend a megállóban, mi reménykedve csak vártuk és vártuk a buszt, kb fél óráig, amikor is úgy határoztunk, tovább állunk egy megállóval. Persze ekkor elment előttünk két busz is…Végre találtunk egy menetrendet az időközben harmadik vagy negyedik megállónál, amit addig sikerült legyalogolnunk. Kiderült, a következő busz az ünnepnapi menetrend szerint kb. egy óra múlva jönne. Hát, addig csak legyalogoljuk már az egész utat… Szóval gyors ütemben haladtunk vissza Manly felé, ami egy kb másfél km hosszú strand. Mikor az északi részéhez értünk, megláttunk egy buszmegállót már megint, ahol - mivel ez a központ-, több busz is járt. A menetrend szerint kb két perc és öt perc múlva is jönnie kellett volna egy busznak. Hát jó, addig úgysem érnénk vissza gyalog a hajóhoz…Vártunk tehát újra tíz percet, magunkat közben egyre hülyébbnek érezve, mert reménykedtünk, hogy talán mégis jön busz, viszont elindulni meg nem mertünk, mert tuti akkor rögtön elhúz mellettünk a kis ravasz. Persze feladtuk a várakozást a fenyőfa mellett, amire egy humoros fazon kitűzött egy édes rongybabát (majdnem elcsortam),s rohantunk a hajóhoz, amit kitaláljátok? Igen, természetesen három perccel késtünk le …

Végül azért eljutottunk a misére - ugyanis ez volt a nagy sietség oka-, de akkor is, valahogy elment az energiánk ebben az eszetlen rohanásban. TANULSÁG: Ne bízz benne, hogy Sydneyben menetrend szerint járnak a buszok!!!Rosszabb a helyzet a BKV-nál is.

A római katolikus nagyszombati vigília itt egyébként meghatóan kezdődik a St. Mary`s katedrálisban. Este nyolckor már sötét van, s így, ha lekapcsolják az összes villanyt (kivéve a neonzöld EXIT táblákat, de mindent a biztonságért), belül is csendet kiáltó sötétségbe borul minden. Akkor pár perc múlva megindul a templom belseje felé kívülről a papi sereg a csupa fiúból, férfiból álló kórussal egyetemben (csodásan énekelnek). Közben hátulról előre lassan terjed a fény, amint gyertyáról gyertyára adják át egymásnak  az emberek a lángot. Gyönyörű és felejthetetlen élmény, tavaly is nagyon tetszett, ezért sem akartuk idén semmiképpen se kihagyni vagy lekésni a szertartás elejét…

Aztán a vigília szépen folytatódott tovább. A kardinális beszédei általában mindig tetszenek, mert egyenes, tömör, lényegre törő és informatív, amit mond. Tényleg csak az volt a baj, és ott szakadt el mindenkinél a cérna, hogy egy óra után elkezdték a keresztelési és bérmálkozási műsort. Szerintem ez elég fontos esemény mindenkinek az életében, főleg annak, aki felnőtt korában keresztelkedik meg, és sajnálom őket, hogy nem kaptak így elég figyelmet, időt, stb, nem beszélt csak nekik a kardinális a mise alatt, és így csak szinte `lezavarták` ezt a műsort. Igaz, nekünk ez kicsit hosszabbnak tűnt, és azért ha este nyolckor kezdődik egy ilyen hosszú mise, akkor az öregek és gyerekek amúgy is gyorsabban bedobják a törülközőt, de a fiatalok sem tudnak olyan kitartóan térdelni, stb. Szóval nekem csak ezzel volt bajom, hogy összevonták ezt a két ünnepet. Valószínűleg megvan ennek is az elméleti magyarázata, ki is tudnék találni pár dolgot, nem arról van szó.

A mise végén a kivonulás is nagyon tetszik mindig, jó az akusztikája a templomnak, ahogy vonul ki az énekkar illetve a papok, és zeng az alleluja velük együtt refrénben a templom belseje felől a kijárat felé.

Azért az unokaöcsémnek is kijár a dicséret: képes volt három óráig végigállni az egész misét a kimerítő túra után, az tényleg nem volt semmi! Igaz, ahogy nyúlt a mise, úgy üresedtek az ülőhelyek is; ebben az anglikán országban pedig nem kell túlzsúfolt katolikus templomokkal számolni…

Mellesleg nekem a nagyszombati misékről leginkább az ájulássorozatok jutnak eszembe, és ha erre gondolok, nevetnem kell. Kíváncsi vagyok, idén miről számol majd be Anyu, hányan dőltek ki a családban mise alatt… Otthon Budapesten ugyanis a templomok ilyenkor mindig olyan zsúfoltak, mint egy ütősebb rock koncerten az aréna, és nem mozog bent a levegő. Ráadásul ebben az időszakban tör ki Európában hirtelen a tavasz, az emberek vitaminhiányosak, a serdülők meg nem esznek eleget, így még tényleg nem volt olyan mise életemben, amikor ne ájult volna el valaki a misén, de legalább is valaki a családból mindig kitett magáért….

Magyarországon általában szerveznek körmenetet is a templom körül a mise vége felé, ami megint egy érdekes történet a kihangosítás sikeressége miatt, vagy hogy a teli buszmegállóban, a buszból milyen szemekkel bámulnak ránk a kívülállók, ki hogy vágja le egy kicsit a kanyart, és hogy milyen kár, mikor visszaérsz a körmenetről a templomba, de szinte véget is ért a mise, mert nem várják meg soha a tömeg második felét a folytatással… Viszont eme vicces - néha bosszantó- pontok mellett/miatt olyan jó dolog ilyenkor összefutni rég nem látott ismerősokkel, illetve a másnap úgyis összegyűlő nagycsalád többi tagjával, stb. Bevallom, ilyenkor mindig van valaki, aki elsüt egy-két jó poént a körmenet alatt;  majd mindenki siet haza felfalni a kihűlt, zöld belsejű keménytojásokat a kalács-próbálkozásokkal és az évekkel egyre silányabb tormaszerűségekkel együtt… Szeretem a húsvétot!!!

És akkor még mesélhetnék a `hány nyuszi élt már túl egy húsvétot nálunk` című történetről, vagy hogy hétfőn hajnalban hányan jöttek hozzánk locsolni és mi minden (nem) várta őket (tojás, süti, lányok), és milyen eszelős és `illatos` csodaszerekkel tudnak a magyar férfiak húsvétkor locsolkodni, de ez más blog, más ország. Sajnos!

Áldott húsvétot kívánunk mindenkinek!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!