Túl sok képünk gyűlt össze az elmúlt időben, viszont túl ritkán frissítjük a galériát, így az az ötletem támadt, hogy hosszú cikk helyett néha egy-egy képpel `jövünk elő`.

Ma kivételesen nincs jó kedvünk: az este ellopták Attila biciklijét a lépcsőházból. Ment volna dolgozni, erre két percen belül újra csörgött a kulcs: ` egy dologgal kevesebbet kell eladnunk (költözésnél)`…Ilyen higgadtan csak az én férjem tudja viselni a dolgokat.

De mi ilyenkor a teendő? Írjunk ki a falra egy üzenetet, hogy `hello, ki vitte el a biciklimet`? Csak mint az a srác pár hónapja s pár emelettel lejjebb, aki valahol a parkolóban felejtette a kabátját - amelyre mint nagy `Germany-fan` valamilyen német foci siker után direkt ráhímezte a német zászlót-, és kétségbeesetten kereste pár hétig, finoman megválogatva a szavait, nehogy lopással vádolja a szomszédait? Esetleg hívjuk a rendőrséget, és egy használt, anno 100 dollárért vett bicikli miatt kérdezzék meg az összes lakót a környéken, hogy nem látta-e a tolvajt az éjszaka, a nagy vihar közepette?

Kicsit bosszantó, ha ellopnak tőled valamit, hiába nem a legfontosabb tárgy az életedben, de akkor is a TIED. Olyan üressé tesz egy pillanatra. Nem rossz hely ez a Sydney, a környéken még jobb is a közbiztonság, mint mondjuk más kerületekben, de hát a naivitás, hogy `itt úgysem lopnak`, ezúttal sem nyert igazat. Az egyik barátunk a kajakját szokta az autóján tárolni az utcán, mondván itt sok embernek van kajakja, miért lopnák el pont az övét…

Mindegy, akinek van jó ötlete, amivel/ahol/ahogy talán nyomára bukkannánk újra a biciklinek, az ossza meg velünk is, előre is köszönjük!

Mi mindenesetre kiraktunk egy lapot a falra, hogy mindenkivel tudassuk a hírt, és a továbbiakban ne legyenek olyan naivak. Továbbá rátaláltam a Bicycles Network Australia honlapjára, illetve ennek egyik fórumjára, ahol a lopott bicikliket `hirdetik`, szóval itt is próbálkozunk. Több jó nem jut eszembe. Ja, még a Twitter…

De addig is felrakom ezt a képet a Luna Parkban lévő óriáskerékről. Még nem ültünk fel rá, de ha a földről jó a kilátás arról a pontról az öbölre, akkor lehet, hogy onnan fentről még jobb. Szemben a víz, balra előtted a hatalmas Harbour Bridge, és alatta átlátsz az Operaházra, hogy csak a sablonoknál maradjunk. Valamiért egyébként nem szeretem a vidámparkokat, ráadásul akármikor jártunk a Luna Park felé, mindig esett az eső és az egész olyan kihalt volt. Szóval ez a kép is valamiféle szomorú nosztalgikus érzéssel tölt el, pont olyannal, amit a bicikli miatt érzünk - a dühre inkább nem is gondolunk…

Azért berakjuk ezt a fotót a bicikli(nk)ről is, hátha látja valaki…(Bocs, de egyelőre nincs jobb kép…)

Röviden a bicikliről:

Típus: Merida Dakar; fekete színű mountain bike; 26 inches kerék; 21 inches váz.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Túl sok képünk gyűlt össze az elmúlt időben, viszont túl ritkán frissítjük a galériát, így az az ötletem támadt, hogy hosszú cikk helyett néha egy-egy képpel `jövünk elő`.

A nap képe sorozat első jelöltje ez az arany hálót szövő pók (golden orb-weaving spider), amely nyáron nyújtózkodik itt a városban minden sarkon. Ilyenkor, ősz elején- nyár végén rakja le tojását a nőstény. Először ijesztőek egy kissé, főleg, amikor épp a járda felett szőnek hálót a fejedtől fél méterre. Tenyérnyi méretűre nőnek, míg a hasuk a nőstényeknek kb. akkora, mint egy felnőtt ujjperc. A lábuk fekete, sárga csíkokkal. A napfényben arany színben csillogó hálójuk sokszor olyan kiterjedt és sűrű, hogy nemcsak a tápláléknak szolgáló rovarokat fogják be vele, hanem kisebb madarakat is. Ezen a honlapon és ezen még több olvasható róluk.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Szombaton újra autóba pattantunk, és abban a szerencsében részesültünk, hogy láthattuk a Kiamában lévő  nagyobbik `fröccsentő sziklanyílást`, avagy `blowhole`-t aktív állapotban. Nem találtam magyar fordítást (Attila: fröccslyuk:-))), így kreáltam egyet, bár még mindig nem az igazi, ezért az angol kifejezést használom a továbbiakban is.

Kiama kb. 120 km-re található Sydneytől délre. A blowhole-t már 1797 óta ismerték az európaiak, melyet addig az őslakosok ` Khanterintee ` néven emlegettek.  A város, Kiama is az aboriginal ` Kiaram-a` névből ered, mely annyit jelent: `a hely, ahol a tenger zajong`.

Két ilyen blowhole is van Kiamában, de ezt csak utólag fedeztem fel itthon a neten. Sebaj, úgyis a nagyobbik az igazi szenzáció.

De mi is az a blowhole tulajdonképpen? Ez egy part menti sziklában lévő lyuk, amelyből rövidebb-hosszabb időközönként vízsugár lövell ki jó magasra, amely előbb szinte pára-, majd újra nagyobb cseppekben hull vissza a földre. Lefényképeztük a táblát, amely jól érthetően ábrázolja ezt a jelenséget; le is fordítom a szöveget gyorsan. Szóval:

“A kiamai hegyfok vulkanikus kőzetből, ún. ` latite`-ből áll. A vulkanikus eredetű kibukkanás - kőzettelér (dyke) - keresztbe vágja a latite-ot. A kőzettelér puhább kőzetből, bazaltból áll. Több millió év alatt a puhább bazaltot jobban lekoptatta a természet mint a latite-ot, ezáltal egy csatorna keletkezett a hegyfok alatt. Majd a hegyfok egy része beomlott, így keletkezett a kiamai `blow hole`.

Ahogy a hullámok előretörnek az alagútban, összetömörítik a hátsó kamrában lévő levegőt; így hatalmas nyomás keletkezik. Amint a hullámok visszahúzódnak, a kamrában lévő nyomás  felszabadul, és kilöki a bennmaradt vizet a szikla nyílásán keresztül egy `whoomp` hang kíséretében.“

A vízsugár kb. 20 m magasra spriccel fel a lyukból, és olyan erőteljes hangja van, hogy szinte érzed,  ahogy beleremeg az egész szikla a hatalmas robajba. Tényleg jó érzés ott állni, és kivárni egy-egy jó magasra

sikerült robbanást. Nem egyenletes a blowhole működése ugyanis -sem időben, sem `minőségben`.

Állítólag nekünk nagy szerencsénk volt, hogy ilyen állapotban láthattuk a `fröccslyukat`, mivel a hullámok nagyságától és irányától, valamint a vízállástól is jelentős mértékben függ a `siker`.  Akkor van a legnagyobb esély a nagy kitörésekre, amikor a hullámok dél-keleti irányból érkeznek a part felé.

Most már korlát is védi a látogatókat, mivel régen többen is beleestek a lyukba. Ezen a blogon olvastam, hogy “állítólag régen volt 3 nagytudású, akik elhatározták, hogy zuhanyozni fognak a feltörő vízpárában, ezért kiálltak a lyuk szélére a sziklafal tetején. Olyan jól sikerült a zuhanyzás, hogy egy nagy, feltörő hullám belemosta mind a hármat az üregbe, ahonnan aztán zsákban vitték el őket. ” Bár ez szerintem csak amolyan urban legend, mindenesetre 2000-ben a NSW Parlamentben is sürgette valaki a korlát felállítását, és maga is felhozott pár szintén horribilis sztorit.

Van egy kisebb blowhole is Kiamában, a nagyobbiktól nem messze, melynek az észak-keleti irányból érkező hullámok kedveznek, s melynek működése -ha kisebb is a vízsugár -, sokkal egyenletesebb, állítólag.

A blowhole mögött ott áll 1887 óta méltóságteljesen egy fehér világítótorony, ahol szeretnek esküvői képeket készíteni)) Megértem, tényleg igazán romantikus a környék.

Évente kb. 600 ezer látogató érkezik ide, a kiamai látványossághoz, ami hetente -egy rövid számítás - 11 és fél ezer látogatót jelent!!Húha. Bár ha belegondolok, szombat délután, abban az egy -másfél órában, amit ott töltöttünk, legalább 100 látogató ujjongott velünk együtt. Szerencsére délután négykor nem volt zsúfolt a nézőtér.

Egyébként a világon máshol is van ilyen blowhole jelenség, nem csak itt. Kíváncsi lennék pl az új-zélandi változatra…

Láttatok már blowhole-t? hogy tetszett? Esetleg képetek is van róla a neten, mert akkor örömmel várjuk a linkeket!!))

Addig is kattintsatok erre a videóra, szerintem vicces))) Sajnos, mi nem ilyen `jó` időben jártunk ott…

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Egy-két hete kaptunk egy, amúgy nem túl érdekes brossúrát, Epping Community News címmel. Ment is volna egyből a kukába, ám Attila - jó szokásához híven - mégis jobban átnézte, és talált benne egy részt, amin jót derültünk. Az újonnan átadott vonatszakasz projektjéről szólt: mit ígértek anno az akkori politikusok, s abból mikor és mennyiért mi valósult meg…

Ez az új vonal Epping és Chatswood között üzemel, február végén nyílt meg. Mi is kipróbáltuk már párszor, mert így jelentősen könnyebben, gyorsabban, és pillanatnyilag teljesen ingyen tudunk eljutni az egyik nagy bevásárlóközpontba, ha épp kell valami, és azt nem az itteni kínai `hot dollar` shopban akarjuk megvenni…

Az állomásoknak még csiszolt kőporillatuk van, tágasak, kongnak  szinte az ürességtől - annyira tágasak, illetve annyira kevesen veszik igénybe, legalábbis hétvégén. Bár hétről hétre egyre többen, az is biztos. Valószínűleg egyébként ez lehet az ideiglenes ingyen utazási lehetőség mögöttes célja: hogy az utazóközönség hozzászokjon a vonalhoz, mire megnyílik.

A másik dolog, ami azonnal feltűnt, mihelyt `felutaztunk`  a felszínre a Macquarie University megállónál, hogy a mozgólépcsőnek és az üveg falú liftnek helyet adó kamra milyen magas (mély) is valójában. Kb. 30 m. Ez nem az a hely, amit a tériszonyosoknak terveztek, az egyszer biztos…

Találtam egy jó kis videót:

Ezen is jól látható, hogy nem egy alagútban vannak a hosszú mozgólépcsők, hanem egy hatalmas térben, ráadásul csak egy plexifal van melletted, lelátsz a mélységbe, miközben mész felfelé vagy lefelé. Húúú, mondhatom, az én lábam is rendesen beleremegett, amikor először mentünk felfelé. Két kézzel kellett kapaszkodnom hirtelen a korlátba; Attila persze ott röhögött mögöttem. Egy kis adrenalin rush…Aztán persze ki kellett egyből próbálni az üveg falú mozgólépcsőt is … Legjobb fentről lefelé- szigorúan az ablakhoz állva, kapaszkodás nélkül -, mert olyan gyorsan megy, hogy hirtelen csak a mélységet látod magad előtt. Izgalmas tervezés, az biztos…

De ezek a mi személyes élményeink; jöjjenek most a tények!

A brossúrát látva egy kicsit az volt az érzésem, utána kell nézni egy kicsit jobban, ugyanis érezhető benne egy kis politikai hátszél… Összevetettem tehát a leírt dolgokat a Wikipedia különböző oldalain található adatokkal, valamint az Action for Transport 2010-ben eredetileg ígértekkel, stb. Nem túl nagy eltérések, bár volt, amiben pontosítanám a brossúra szerkesztőit…

Egy másik város közlekedését mindig nehéz elképzelni térképtanulmányozás nélkül, szóval csak annyit mondanék az aktuális vonalról, hogy két, észak-déli irányba futó, zsúfolt vonalat köt össze pár-pár megállóval előbb, mint ahogy amúgy is összefutnak Hornsbyban.

Egy hasonló vonalat már a `20-as években megálmodott Bradfield, de közbejött az akkori gazdasági világválság. Pár évtizeddel később, a `90-es években ismét előkerült a terv, s 1998-ban bejelentették, hogy Chatswood és Parramatta között, Eppingen keresztül új vonal épül 2006-ra, kb. 1.4 milliárd ausztrál dollárból. Ez a szakasz 28 km hosszú lett volna.

2003-ban azonban világossá vált, hogy a tervezett szakasznak csak a felét építik meg, Chatswoodtól Eppingig, tehát a jelenleg készen lévő szakaszt, amely 12,5 km hosszú. 2007-ben pedig az is kiderült, hogy tervezési hiba miatt az eredetileg tervezett Tangara vonatokat nem lehet szolgálatba állítani ezen a vonalon, az alagút meredeksége miatt. Emiatt járnak most az OSCARS (Outer Suburban Cars -mondtam már, hogy itt nagyon szeretik a vicces rövidítéseket?) típusú kocsik.

2008-ban, miután az első tesztjáratok alatt felfedezték, hogy túl hangosra épitették a vonalat, mert nem illeszkedik a zajcsökkentő `szőnyeg` a sínekhez illetve a betoncsíkokhoz, az egészet újra kellett fektetni, összesen mintegy 14 km-t (ez hosszabb, mint a szakasz maga, mely egy kis fejtörést okoz, de mindegy).  A teszteken állítólag olyan hangosan dübörögtek a vonatok, amilyen hangerővel a “Boeing 737-esek landolnak, kb 90 decibellel”.(Wikipedia) Így -többek között ennek korrigálása miatt - az eredetileg tervezett költség hirtelen a kétszeresére, 2,4 milliárd dollárra ugrott.

A lényeg röviden: kb. 3 évvel később a tervezettnél, kétszer több pénzből, fele akkora vonatszakaszt sikerült épiteni.

Forrás:

Epping to Chatswood railway line

Action for Transport 2010

Railway-technology.com

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!