Túl sok képünk gyűlt össze az elmúlt időben, viszont túl ritkán frissítjük a galériát, így az az ötletem támadt, hogy hosszú cikk helyett néha egy-egy képpel `jövünk elő`.

A nap képe sorozat első jelöltje ez az arany hálót szövő pók (golden orb-weaving spider), amely nyáron nyújtózkodik itt a városban minden sarkon. Ilyenkor, ősz elején- nyár végén rakja le tojását a nőstény. Először ijesztőek egy kissé, főleg, amikor épp a járda felett szőnek hálót a fejedtől fél méterre. Tenyérnyi méretűre nőnek, míg a hasuk a nőstényeknek kb. akkora, mint egy felnőtt ujjperc. A lábuk fekete, sárga csíkokkal. A napfényben arany színben csillogó hálójuk sokszor olyan kiterjedt és sűrű, hogy nemcsak a tápláléknak szolgáló rovarokat fogják be vele, hanem kisebb madarakat is. Ezen a honlapon és ezen még több olvasható róluk.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Kissé közhelyesen szólva: az egyik legismertebb ausztrál állat a kenguru. Akárki jön ide Ausztráliába, mindenki először egy igazi kengurut akar látni, ami mellesleg nem is olyan könnyű feladat. Hát így voltunk ezzel mi is, amikor megérkeztünk.  Csak egy-két hónap elteltével volt szerencsénk kijutni a városból, és találkozni végre - a semmi közepén -  igazi kengurukkal, akiket aztán jobban szemügyre vehettünk.

Napközben sokszor csak a fák alatt, a fűben heverésznek,  illetve legelésznek 15-20 fős csoportokban, és inkább csak napnyugtakor s napkeltekor aktívak. Főleg akkor érdekes őket nézni, ha ugrálva vonulnak a nagy mezőkön keresztül. Ha elég bátor vagy, a közelükbe is mehetsz, akár 3-4 méterre is meg lehet őket közelíteni. Azért mondom, hogy bátor, mert akik nem ugrálnak el előled, azokkal te se akarj nagyon barátkozni: a farkukra támaszkodva akkorát tudnak rúgni a lábukkal, hogy nem véletlenül látni őket kegyetlen bokszolós filmekben.

Na de visszatérve az eredeti témára… A kenguruk sokszor szerintem (Emma) egy kicsit unalmasak tudnak lenni, még akkor is, ha szereted az állatokat, és először látod őket életedben. Egyszerűen úgy tudnak bambulni -nappal legelészés közben, vagy éppen este az út közepén az autó reflektorfényében mozdulatlanul -, hogy az egy idő után már nem is vicces.

Egyébként tényleg aranyosak, különösen a kicsik az anyjuk erszényében. Nem igazán hasonlítanak egy Európában vagy Amerikában élő állatra sem, de mégsem különböznek tőlünk annyira, mint először gondolnánk. Sőt, a kenguruk génállománya igencsak hasonlít az emberéhez!

Mint azt egy múlt héten megjelent tanulmányban a Centre for Excellence for Kangoroo Genomics ausztrál kutatói ismertették, a kenguru génállományában közel 20 ezer gén található, csakúgy, mint az emberében, és az emberi génállomány egyes részei megtalálhatóak a kenguruéban is. Ez a fontos felfedezés segít a továbbiakban jobban megismerni az emberi fejlődést, illetve a génjeink működését. Továbbá a rákkutatásokban is fontos előrelépést jelenthet ez az eredmény. A KanGO honlapján még több részletet meg lehet tudni erről a kutatásról.

Tehát ezek szerint 150 millió éve még egy család voltunk a kengurukkal. Az erszényesek először Kína területén fejlődtek ki, majd Amerikán és az Antarktiszon keresztül megjelentek Ausztráliában is.

Legközelebb, ha összebambulunk megint egy kenguruval, erre fogunk gondolni. Hello tesó!!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Amint megérkezel Ausztráliába, az első dolog, amit észreveszel, hogy teljesen mások a madarak, a növények és a fák, mint amit otthon megszoktál, de még a levegő illata is valami egészen más. Az ausztrálokon kívül a más földrészről érkezettek számára a madarak itt nagyobbaknak tűnnek, szépnek de néha agresszívnak, de különösképp pedig: marha hangosnak!

Ha nem születtél biológusnak, fogalmad sincs róla az elején, hogy vajon mi is az, ami éppen elsuhant a fejed felett, mivel a galambon és a sirályon kívül nem sok lehet ismerős közülük. A hangjukról nem is beszélve!

Az első személyes élményem a madarakkal kapcsolatban elég mélyen bennem él még. A legelső reggel történt; épp hogy csak megérkeztem Európából. Nem volt még rendes lakásom, így a munkahelyem szállójában szálltam meg pár hétre. Ez egyébként Sydneynek egy nagyon szép, kertes házakkal teli, nyugodt környéke.

Szóval korán reggel hirtelen arra ébredtem - erősen küszködve a jetlaggel -, hogy ez a hely tele van majommal. Majommal?!?!?!? Tudtommal itt csak kígyók és kenguruk élnek, esetleg pár mérges pók és koala, de majmok? Aztán persze felvilágosítottak, hogy valóban nincs itt majom, ez csak a kookaburra… Tessék? El kellett még egy párszor ismételni magamban, mert igazán érdekes a neve, de főleg, amikor először próbálod magadtól leírni.

Azóta is a kookaburra hangjára ébredünk sokszor, pedig elköltöztünk, és nem ülnek minden fán. De mint mondtam, a madarak elég hangosak itt, és ehhez jobb is, ha gyorsan hozzászoksz. (Nem lehet lelőni minden kakast, mint szegény Jimmy tette anno…) A kookaburra hangjára pedig igazán jó ébredni, mert tényleg úgy nevet, mint egy majom.

Nem lehet utánozni, de ha mindenképpen akarod, hát itt van a kotta: “Oeh-Ah-Ah-Oe-Ah-Oe-Ah-Oe-Oe-Oe-Oe-Ah-Oe-Ah-Ah-Ah”. Talán ez az audio tetszik majd.

A kookaburra az ausztrálok egyik kedvenc jelképe a többi ismert(ebb) állat mellett; szerepelt már több bélyegen is, valamint az ausztrál férfi gyeplabda csapat beceneve is csak: The Kookaburras.

• A Wikipédián még több infót találhatsz róla.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!