Túl sok képünk gyűlt össze az elmúlt időben, viszont túl ritkán frissítjük a galériát, így az az ötletem támadt, hogy hosszú cikk helyett néha egy-egy képpel `jövünk elő`.

Ma kivételesen nincs jó kedvünk: az este ellopták Attila biciklijét a lépcsőházból. Ment volna dolgozni, erre két percen belül újra csörgött a kulcs: ` egy dologgal kevesebbet kell eladnunk (költözésnél)`…Ilyen higgadtan csak az én férjem tudja viselni a dolgokat.

De mi ilyenkor a teendő? Írjunk ki a falra egy üzenetet, hogy `hello, ki vitte el a biciklimet`? Csak mint az a srác pár hónapja s pár emelettel lejjebb, aki valahol a parkolóban felejtette a kabátját - amelyre mint nagy `Germany-fan` valamilyen német foci siker után direkt ráhímezte a német zászlót-, és kétségbeesetten kereste pár hétig, finoman megválogatva a szavait, nehogy lopással vádolja a szomszédait? Esetleg hívjuk a rendőrséget, és egy használt, anno 100 dollárért vett bicikli miatt kérdezzék meg az összes lakót a környéken, hogy nem látta-e a tolvajt az éjszaka, a nagy vihar közepette?

Kicsit bosszantó, ha ellopnak tőled valamit, hiába nem a legfontosabb tárgy az életedben, de akkor is a TIED. Olyan üressé tesz egy pillanatra. Nem rossz hely ez a Sydney, a környéken még jobb is a közbiztonság, mint mondjuk más kerületekben, de hát a naivitás, hogy `itt úgysem lopnak`, ezúttal sem nyert igazat. Az egyik barátunk a kajakját szokta az autóján tárolni az utcán, mondván itt sok embernek van kajakja, miért lopnák el pont az övét…

Mindegy, akinek van jó ötlete, amivel/ahol/ahogy talán nyomára bukkannánk újra a biciklinek, az ossza meg velünk is, előre is köszönjük!

Mi mindenesetre kiraktunk egy lapot a falra, hogy mindenkivel tudassuk a hírt, és a továbbiakban ne legyenek olyan naivak. Továbbá rátaláltam a Bicycles Network Australia honlapjára, illetve ennek egyik fórumjára, ahol a lopott bicikliket `hirdetik`, szóval itt is próbálkozunk. Több jó nem jut eszembe. Ja, még a Twitter…

De addig is felrakom ezt a képet a Luna Parkban lévő óriáskerékről. Még nem ültünk fel rá, de ha a földről jó a kilátás arról a pontról az öbölre, akkor lehet, hogy onnan fentről még jobb. Szemben a víz, balra előtted a hatalmas Harbour Bridge, és alatta átlátsz az Operaházra, hogy csak a sablonoknál maradjunk. Valamiért egyébként nem szeretem a vidámparkokat, ráadásul akármikor jártunk a Luna Park felé, mindig esett az eső és az egész olyan kihalt volt. Szóval ez a kép is valamiféle szomorú nosztalgikus érzéssel tölt el, pont olyannal, amit a bicikli miatt érzünk - a dühre inkább nem is gondolunk…

Azért berakjuk ezt a fotót a bicikli(nk)ről is, hátha látja valaki…(Bocs, de egyelőre nincs jobb kép…)

Röviden a bicikliről:

Típus: Merida Dakar; fekete színű mountain bike; 26 inches kerék; 21 inches váz.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Hát ez vicces…Ma reggel felkeltem, megnéztem a postaládám, és az fogadott, hogy “Kevin Rudd is following you”. Igen, Kevin Rudd! Wowww! )))

Pár napja feljelentkeztem végül a Twitterre, mert már marha kíváncsi voltam, miért is rajong mostanában minden híresség úton-útfélen. Szóval most én is `tweetelek`, de nem tudom, meddig.Túlzottan ugyanis nem érdekel. Egy új kutatás szerint az újonnan feljelentkező emberek (ún. `twewbies`) 60 százaléka ott hagyja egy hónap után ezt az oldalt. Én sem vagyok oda az ilyen `szósol netvőkökért’, de tényleg érdekelt, miben más ez, mint mondjuk a magyar Iwiw, a holland Hyves, vagy a hallomásból ismert Facebook.

Jelen pillanatban úgy gondolom, ez az oldal több szempontból is jó, ha az előnyöket nézzük. A hátrányokba pedig inkább nem gondolok bele túlságosan, így is sokszor elég paranoiás vagyok…

A Twitteren ugyanúgy van személyiséged, profilod, mint más oldalakon, és ugyanúgy bejelölhetsz másokat. A különbség talán abban van pl. az iwiwhez képest, hogy itt nagy bátorsággal bejelölhetsz cégeket, hírességeket is. Ők is rajta vannak ugyanis a site-on, egyre nagyobb számban, mert felismerték a hatalmas reklámlehetőséget.

Az, hogy bejelölsz valakit, nem feltétlenül azt jelenti, hogy ismered, hanem azt, hogy `követed`. Ezért van az elnevezés, hogy`following` és `followers`, vagyis hogy Te kit követsz, és Téged ki követ. Amit pedig követnek, az pedig nem más, mint egy max. 140 karakterből álló üzenet, egy mondat, mint pl. `most mákos palacsintát eszem`.

Ezért hívják a Twittert ún. `mikroblognak`, mert beírhatod, vagy telefonon elküldheted a tömör, rövid személyes üzeneteidet, akár egy sms esetén. Csak ez a netre megy, és többen látják, nem beszélve arról, hogy egyelőre ingyenes. Állítólag az emberek ugyanis nagyon szeretik tudni, hogy a másik éppen mit csinál, mit néz, mit eszik, mit vett fel, stb. Állítólag… Ebben egyébként szerintem hasonlít az MSN-re, mert ott is mindenféle üzenetet beírnak az emberek a nevük mellé -igaz, nem cserélik olyan gyakran.

Szóval számomra inkább a hírkövetés a nagyobbik előnye a dolognak. Egy külön oldalon láthatod az összes általad követett személy, cég üzenetét, időrendi sorrendben. Bejelöltem az Indexet és az SMH-t, mert láttam, hogy állandóan frissítik az újonnan feltett híreiket, egy-egy mondatban. Vicces, hogy az SMH azonnal visszajelölt -és követ engem-, de az Index azóta sem, elég lassan ébrednek. Pedig ha tudnák, hogy mit csinálok, és mennyi mindent el lehet adni nekem!!!)))

Kevin Ruddal együtt így már négy követőm van: a Sydney Morning Herald, egy SMH blogger Joe Hildebrand, egy  állandóan személyiséget változtató spameskedő figura, és most Kevin Rudd, az IGAZI!! Ja, ha valaki még nem hallott volna róla, Ő Ausztrália miniszterelnöke!!)))

Az IGAZi, mondom, mert amúgy ebben a pillanatban, ha beütöm, hogy `Kevin Rudd`, 13 találatot dob ki a kereső. Ebből KevinRuddPM az igazi `nicknév`, és csak azért nem simán Kevin Rudd, mert azt már lefoglalták az ún. `squatter`-ek ,melyek között egyébként vannak valóban humoros figurák is.

Egyébként nem is mindenki igazi, mert valószínű, hogy a miniszterelnök nem csücsül le a gép elé ilyen hülyeségek miatt, hanem bérelnek erre külön személyzetet.  Ez az ún. `ghost-twittering`. Hugh Jackman égett be a múltkor egy kissé, mikor az Operaházat `Opera Center`-nek írták véletlenül a süket Twitter-alkalmazottai. Az imázsára káros 140 karakter miatt gyorsan át is utalt pár nap múlva 100 ezer dollárt egy jótékonysági intézménynek. Hja, én is fokozottan vigyázok ezek után, miket írogatok a Twitterre…

Ahogy más ilyen site-okon, itt is vannak olyan egyének, akik más híres emberek neve mögé rejtőznek, és hülyeségeket írogatnak össze-vissza. Erről ma megjelent egy cikk a SMH-ban is. Általában egyébként elég sok hír szól a Twitterről illetve a Facebookról: egyrészt reklám jellegűek - épp melyik celeb érte el az egy millió követőt, vagy hogy épp ki csatlakozott fel legutóbb -; másrészt figyelmeztető jellegű cikkek, hogy ki milyen hátsó szándékkal használja ezeket az oldalakat; harmadrészt található köztük egy csomó sikersztori is.

A múltkor olvastam, hogy volt egy olyan szemfüles cég (SR7) Sydneyben, ami vette az adást, és azonnal alkalmazkodott az új igényekhez: az ilyen közösségi website-okon kutat a különböző cégek felkérésére annak alkalmazottai iránt. Sok cég ugyanis -félig-meddig joggal -fél, hogy az alkalmazottai rombolják a cég imázsát, amikor negatív üzeneteket írogatnak ezeken a social networkökön az ismerőseiknek. A Telstránál ezért már külön irányelveket vezettek be a különböző networkök használatára vonatkozóan az alkalmazottak körében.

Közismert példa az imázsrombolásra például a Domino Pizza nem is régi esete, amikor is két alkalmazott feltett pár képet, amint éppen `bepiszkítják` a kiszállítandó pizzákat. Már csak ez kellett nekem! Utálom, hogy az ember olyan kiszolgáltatott, soha nem lehet tudni, mit eszel valójában…

Sok más cégről is kiderült, hogy nem nagyon bírják ezeket az ellenőrizetlen helyzeteket, és megváltak Facebookos üzeneteik miatt az alkalmazottaiktól. Attila olvasta tegnap valahol, hogy valakit azért rúgtak ki, mert betegen otthon maradt, és azt mondta, nem használhatja a számítógépet,s emiatt nem tud dolgozni, aztán lebukott egy Facebook-ba írt üzenettel…

Szóval csak vigyázni!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Az utóbbi időben többen is kérdeztétek, miért nem írunk mostanában a blogra. Hát, ez egy hosszú történet, de a lényeg az, hogy az egy hónapos családlátogató-karácsonyozós-rohangálós `európai körutunk` után valahogy elszoktunk tőle. Ez sok blogon olvasható előbb-utóbb: ha egyszer nem írsz pár napig, abból néha pár hét lesz véletlenül, aztán temetheted. Szóval ezen a fényes napon úgy gondoltam, ideje újból feléleszteni ezt a kis jószágot… Mindenek előtt azonban szeretnénk megköszönni a biztatást mindenkinek, aki írt vagy üzent nekünk.

Hogy mi is történt ebben a pár hónapban? Hazamentünk a `jó öreg` Európába karácsonyozni, átvészelni a telet, találkozni a családdal, rohangálni egyik barátnős találkozóról a másikra Budapesten, kirándulni és házibulizni egy hatalmasat Ida jóvoltából (szuper volt!!!), találkozni a családdal, találkozni a barátokkal Hollandiában, és kétszer is végigszenvedni egy-egy jó hosszú repülést, valamint az átállással járó fizikai és lelki szenvedést. Ez utóbbi egyébként megihletett egy repülésről, jetlagről szóló későbbi bejegyzésre.

Januárban visszatértünk a déli féltekére, a mínusz 10 fokból a plusz 40 fokba, az nagy szenvedés volt. éjjel-nappal robogott a kis ventillátor, amely egyébként nem tartozik a legszebb szobaberendezés közé, és eredetileg majdnem kidobtam a lakásból, de aztán mégiscsak hasznosnak bizonyult. Az a baj, hogy nem tudunk kereszthuzatot csinálni a lakásban, s így ha napok óta tart az extrém hőség, teljesen átforrósodnak a falak. Olyan volt a lakás január végén -február elején, akárcsak egy katlan, szóval menekültünk a strandra, amikor csak tehettük.

Aztán itt volt egyik barátnőm Budapestről pár napig. Kibéreltünk egy autót, és egyik hétvégén felutaztunk Port Stephens homokdűnéihez, és strandoltunk egyet egy eldugott strandon, ahol csak mi voltunk négyen (jött még az unokatesóm is). Semmi felügyelet, naplemente,február eleji nyár, hullámoktól felvert habos, kissé barna víz…Ugye emlékeztet ez titeket arra a tipikus helyzetre, amikor a filmekben valaki eltűnik a habokban, és csak másnap kerül elő az egyik, férgektől hemzsegő lába valamelyik parton, hatalmas riadalmat okozva? Na igen, ez volt az a fürdőzés, amit nem tennénk meg újra semmi szín alatt, főleg azután nem, hogy a következő napokban több cápatámadás is történt Ausztrália partjainál, köztük kettő itt az öbölben Sydneyben. Csak hát a fürdésvágy közepette az ember gyakran nem vesz tudomást az ilyen égbe kiáltó jelekről…

Eltelt ezután pár hét: pár jó képet lőttünk  újra a városban; itt volt Queen Mary 2; repültünk egy kis Cessnával Sydney felett; belecsöppentünk véletlenül egy ausztrál rövidfilmfesztiválba; tűzvész tombolt Victoria államban; áradásokat okozó esőzések és ciklonok Queenslandben; megérkeztek Attila szülei egy hónapos látogatásra; voltunk Hunter Valleyben, illetve Port Stephensnél és Newcastle-ban újra; de mindezek mellett leginkább azzal a várossal voltunk elfoglalva - fejben, lélekben, interneten -, ahová majd év vége felé költözünk,s amiről majd idejében beszámolunk. Ki tudja, lehet, hogy ott is indítunk egy blogot…))

Addig viszont élvezzük az utolsó hónapokat itt Sydneyben, és próbálunk még többet látni, utazni, fényképezni, videózni… és természetesen mesélni a blogon!!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!