Egy-két hete kaptunk egy, amúgy nem túl érdekes brossúrát, Epping Community News címmel. Ment is volna egyből a kukába, ám Attila - jó szokásához híven - mégis jobban átnézte, és talált benne egy részt, amin jót derültünk. Az újonnan átadott vonatszakasz projektjéről szólt: mit ígértek anno az akkori politikusok, s abból mikor és mennyiért mi valósult meg…

Ez az új vonal Epping és Chatswood között üzemel, február végén nyílt meg. Mi is kipróbáltuk már párszor, mert így jelentősen könnyebben, gyorsabban, és pillanatnyilag teljesen ingyen tudunk eljutni az egyik nagy bevásárlóközpontba, ha épp kell valami, és azt nem az itteni kínai `hot dollar` shopban akarjuk megvenni…

Az állomásoknak még csiszolt kőporillatuk van, tágasak, kongnak  szinte az ürességtől - annyira tágasak, illetve annyira kevesen veszik igénybe, legalábbis hétvégén. Bár hétről hétre egyre többen, az is biztos. Valószínűleg egyébként ez lehet az ideiglenes ingyen utazási lehetőség mögöttes célja: hogy az utazóközönség hozzászokjon a vonalhoz, mire megnyílik.

A másik dolog, ami azonnal feltűnt, mihelyt `felutaztunk`  a felszínre a Macquarie University megállónál, hogy a mozgólépcsőnek és az üveg falú liftnek helyet adó kamra milyen magas (mély) is valójában. Kb. 30 m. Ez nem az a hely, amit a tériszonyosoknak terveztek, az egyszer biztos…

Találtam egy jó kis videót:

Ezen is jól látható, hogy nem egy alagútban vannak a hosszú mozgólépcsők, hanem egy hatalmas térben, ráadásul csak egy plexifal van melletted, lelátsz a mélységbe, miközben mész felfelé vagy lefelé. Húúú, mondhatom, az én lábam is rendesen beleremegett, amikor először mentünk felfelé. Két kézzel kellett kapaszkodnom hirtelen a korlátba; Attila persze ott röhögött mögöttem. Egy kis adrenalin rush…Aztán persze ki kellett egyből próbálni az üveg falú mozgólépcsőt is … Legjobb fentről lefelé- szigorúan az ablakhoz állva, kapaszkodás nélkül -, mert olyan gyorsan megy, hogy hirtelen csak a mélységet látod magad előtt. Izgalmas tervezés, az biztos…

De ezek a mi személyes élményeink; jöjjenek most a tények!

A brossúrát látva egy kicsit az volt az érzésem, utána kell nézni egy kicsit jobban, ugyanis érezhető benne egy kis politikai hátszél… Összevetettem tehát a leírt dolgokat a Wikipedia különböző oldalain található adatokkal, valamint az Action for Transport 2010-ben eredetileg ígértekkel, stb. Nem túl nagy eltérések, bár volt, amiben pontosítanám a brossúra szerkesztőit…

Egy másik város közlekedését mindig nehéz elképzelni térképtanulmányozás nélkül, szóval csak annyit mondanék az aktuális vonalról, hogy két, észak-déli irányba futó, zsúfolt vonalat köt össze pár-pár megállóval előbb, mint ahogy amúgy is összefutnak Hornsbyban.

Egy hasonló vonalat már a `20-as években megálmodott Bradfield, de közbejött az akkori gazdasági világválság. Pár évtizeddel később, a `90-es években ismét előkerült a terv, s 1998-ban bejelentették, hogy Chatswood és Parramatta között, Eppingen keresztül új vonal épül 2006-ra, kb. 1.4 milliárd ausztrál dollárból. Ez a szakasz 28 km hosszú lett volna.

2003-ban azonban világossá vált, hogy a tervezett szakasznak csak a felét építik meg, Chatswoodtól Eppingig, tehát a jelenleg készen lévő szakaszt, amely 12,5 km hosszú. 2007-ben pedig az is kiderült, hogy tervezési hiba miatt az eredetileg tervezett Tangara vonatokat nem lehet szolgálatba állítani ezen a vonalon, az alagút meredeksége miatt. Emiatt járnak most az OSCARS (Outer Suburban Cars -mondtam már, hogy itt nagyon szeretik a vicces rövidítéseket?) típusú kocsik.

2008-ban, miután az első tesztjáratok alatt felfedezték, hogy túl hangosra épitették a vonalat, mert nem illeszkedik a zajcsökkentő `szőnyeg` a sínekhez illetve a betoncsíkokhoz, az egészet újra kellett fektetni, összesen mintegy 14 km-t (ez hosszabb, mint a szakasz maga, mely egy kis fejtörést okoz, de mindegy).  A teszteken állítólag olyan hangosan dübörögtek a vonatok, amilyen hangerővel a “Boeing 737-esek landolnak, kb 90 decibellel”.(Wikipedia) Így -többek között ennek korrigálása miatt - az eredetileg tervezett költség hirtelen a kétszeresére, 2,4 milliárd dollárra ugrott.

A lényeg röviden: kb. 3 évvel később a tervezettnél, kétszer több pénzből, fele akkora vonatszakaszt sikerült épiteni.

Forrás:

Epping to Chatswood railway line

Action for Transport 2010

Railway-technology.com

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Szombaton, míg a Sydney keleti részén fekvő Coogeenál annyi eső esett hirtelen, hogy a sok víz elsodorta az autókat az utcákon, mi a nyugati részen található Parramattában több órán keresztül kémleltük a gyönyörű csillagos eget…

Múlt héten Attila egyik barátja és kollégája az intézetből küldött egy emailt, hogy lesz ez a csillagnézős program, van-e kedvünk részt venni. Hát persze, miért is ne menjünk? Különben is, idén ünnepeljük a csillagászat évét! Így tehát a Parramatta Park Trust szervezésében több tucatnyi amatőr és profi csillagász gyűlt össze egy hatalmas réten - jobbnál jobb teleszkópokkal felszerelkezve -, hogy naplemente után a több száz laikus érdeklődő számára közelebb hozzák a csillagos eget. Főleg helybéliek illetve iskolás csoportok jöttek el, illetve ki tudja, nem kérdeztünk rá mindenki kilétére…

A CSIRO-t, illetve annak ATNF nevű kutatóintézetét (Australian Telescope National Facility) e két jóbarátunk és Attila képviselte két jó kis teleszkóppal. Azt hiszem, ez volt az az alkalom, amikor a `csillagász feleség` szerep megint jól jött: ott állhattam a réten a srácokkal, és akkor nézhettem bele vagy forgathattam el a teleszkópot óvatosan, amikor csak akartam - legalábbis a tömeg érkezése előtt. Ez volt életem egyik legszebb élménye, amikor a nagyobbik teleszkóppal vagy fél óráig nézhettem a Holdat. Ennyire részletesen még soha nem láttam azt a több száz krátert. Egyszerűen csodálatos volt!!!

Csináltam képet a fényképezőgépünkkel, de az egyik barátunknak van egy sokkal spécibb gépe, amit a teleszkópra lehet csatlakoztatni, s ezzel sokkal tisztább és részletesebb képei születtek. Talán feltesz belőlük egy-kettőt a csillagász blogjára is. Ha mégsem, akkor is érdemes ellátogatni erre a blogra. Spanyolul írja, de mióta rátette a Google fordítóprogramját, azóta angolul is lehet követni - igaz, néha elég vicces a fordítás.

Visszatérve a szombat estére…Sajnos az egészet valamiért félhold idejére szervezték, emiatt egy kicsit világos volt az éj, de azért így is sok érdekes dolgot láthattunk. Például a Szaturnuszt a gyűrűjével és a holdjaival, melyről megtudtam, hogy kb. pár év múlva látható majd a gyűrűje elfordulva: most nagyjából egy egyenes vonal, nem pedig az a tipikus, szépen látszódó karika.

Aztán láthattuk a csodálatos Orion Nebulának a gázfelhőjét; ez mindenkinek nagyon tetszett.  Majd következett a Stellar Jewel Box nevű csillagcsoport a Tejútban, de ezt személy szerint sajnos pont nem láttam, mivel annyira vacogtam és fáztam a rét kellős közepén pár óra elteltével, hogy beültem a kocsiba pár percre felengedni, s mire kijöttem, addigra már felhős lett azon a részen az ég. A Jewel Box egyébként sok kis csillag, amik más-más fényben pompáznak, közel egymáshoz.

Továbbá ott volt még az a `double star`, amivel mindenkit `megfogtunk`, aki  csak elhaladt mellettünk. Would you like to see double stars? Double stars? Yes, they like two shining diamonds. WOWW!!Do you see them? Yessss,amazing!!!!What`s the name? Alpha Centaurus and Proxima Centaurus….

Szóval most tudtam meg én is, hogy a Dél Keresztje alatti ún, Pointer alsó csillaga nagyon közel áll másik két csillaghoz, melyekből ezekkel a teleszkópokkal egy látható. Nagyon közel állnak egymáshoz, s az egyikük (Alpha Centaurus) a Naphoz legközelebb álló csillag is egyben, s csak négy fényévre található tőlünk…

Voltak hatalmas teleszkópok, a miénknél is nagyobbak. Az egyik olyan hatalmas volt, hogy sorban álltak előtte az emberek, hogy belenézhessenek, akkora volt az érdeklődés iránta. 25 inch széles volt a lencse benne, vagyis akkora, mint egy bicikli kerék!!Kb. három méteres volt a létra, amin fel kellett mászni, hogy belenézhessünk a távcsőbe. Ez vicces volt, bár a Saturnuszt- amire be volt épp állítva-, közel sem láttuk sokkal jobban, mint a mi távcsövünkkel.

Ami még nagyon tetszett az este alatt, hogy a sok kisgyerek mennyire tájékozott volt, és milyen érdekes és jó kérdéseket tudtak feltenni.

Egy szóval nagyon örülök, hogy részt vehettünk ezen a rendezvényen. Ha lesz legközelebb ilyen a közeletekben, feltétlenül menjetek el rá, ámulatba ejtenek mindenkit a csillagok! Ráadásul a déli féltekén sokkal tisztábban látszódnak a csillagok, és talán még szebb a Tejút. De erről majd Attila ír egyszer egy posztot, ha szépen megkérem)))

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Hát ez vicces…Ma reggel felkeltem, megnéztem a postaládám, és az fogadott, hogy “Kevin Rudd is following you”. Igen, Kevin Rudd! Wowww! )))

Pár napja feljelentkeztem végül a Twitterre, mert már marha kíváncsi voltam, miért is rajong mostanában minden híresség úton-útfélen. Szóval most én is `tweetelek`, de nem tudom, meddig.Túlzottan ugyanis nem érdekel. Egy új kutatás szerint az újonnan feljelentkező emberek (ún. `twewbies`) 60 százaléka ott hagyja egy hónap után ezt az oldalt. Én sem vagyok oda az ilyen `szósol netvőkökért’, de tényleg érdekelt, miben más ez, mint mondjuk a magyar Iwiw, a holland Hyves, vagy a hallomásból ismert Facebook.

Jelen pillanatban úgy gondolom, ez az oldal több szempontból is jó, ha az előnyöket nézzük. A hátrányokba pedig inkább nem gondolok bele túlságosan, így is sokszor elég paranoiás vagyok…

A Twitteren ugyanúgy van személyiséged, profilod, mint más oldalakon, és ugyanúgy bejelölhetsz másokat. A különbség talán abban van pl. az iwiwhez képest, hogy itt nagy bátorsággal bejelölhetsz cégeket, hírességeket is. Ők is rajta vannak ugyanis a site-on, egyre nagyobb számban, mert felismerték a hatalmas reklámlehetőséget.

Az, hogy bejelölsz valakit, nem feltétlenül azt jelenti, hogy ismered, hanem azt, hogy `követed`. Ezért van az elnevezés, hogy`following` és `followers`, vagyis hogy Te kit követsz, és Téged ki követ. Amit pedig követnek, az pedig nem más, mint egy max. 140 karakterből álló üzenet, egy mondat, mint pl. `most mákos palacsintát eszem`.

Ezért hívják a Twittert ún. `mikroblognak`, mert beírhatod, vagy telefonon elküldheted a tömör, rövid személyes üzeneteidet, akár egy sms esetén. Csak ez a netre megy, és többen látják, nem beszélve arról, hogy egyelőre ingyenes. Állítólag az emberek ugyanis nagyon szeretik tudni, hogy a másik éppen mit csinál, mit néz, mit eszik, mit vett fel, stb. Állítólag… Ebben egyébként szerintem hasonlít az MSN-re, mert ott is mindenféle üzenetet beírnak az emberek a nevük mellé -igaz, nem cserélik olyan gyakran.

Szóval számomra inkább a hírkövetés a nagyobbik előnye a dolognak. Egy külön oldalon láthatod az összes általad követett személy, cég üzenetét, időrendi sorrendben. Bejelöltem az Indexet és az SMH-t, mert láttam, hogy állandóan frissítik az újonnan feltett híreiket, egy-egy mondatban. Vicces, hogy az SMH azonnal visszajelölt -és követ engem-, de az Index azóta sem, elég lassan ébrednek. Pedig ha tudnák, hogy mit csinálok, és mennyi mindent el lehet adni nekem!!!)))

Kevin Ruddal együtt így már négy követőm van: a Sydney Morning Herald, egy SMH blogger Joe Hildebrand, egy  állandóan személyiséget változtató spameskedő figura, és most Kevin Rudd, az IGAZI!! Ja, ha valaki még nem hallott volna róla, Ő Ausztrália miniszterelnöke!!)))

Az IGAZi, mondom, mert amúgy ebben a pillanatban, ha beütöm, hogy `Kevin Rudd`, 13 találatot dob ki a kereső. Ebből KevinRuddPM az igazi `nicknév`, és csak azért nem simán Kevin Rudd, mert azt már lefoglalták az ún. `squatter`-ek ,melyek között egyébként vannak valóban humoros figurák is.

Egyébként nem is mindenki igazi, mert valószínű, hogy a miniszterelnök nem csücsül le a gép elé ilyen hülyeségek miatt, hanem bérelnek erre külön személyzetet.  Ez az ún. `ghost-twittering`. Hugh Jackman égett be a múltkor egy kissé, mikor az Operaházat `Opera Center`-nek írták véletlenül a süket Twitter-alkalmazottai. Az imázsára káros 140 karakter miatt gyorsan át is utalt pár nap múlva 100 ezer dollárt egy jótékonysági intézménynek. Hja, én is fokozottan vigyázok ezek után, miket írogatok a Twitterre…

Ahogy más ilyen site-okon, itt is vannak olyan egyének, akik más híres emberek neve mögé rejtőznek, és hülyeségeket írogatnak össze-vissza. Erről ma megjelent egy cikk a SMH-ban is. Általában egyébként elég sok hír szól a Twitterről illetve a Facebookról: egyrészt reklám jellegűek - épp melyik celeb érte el az egy millió követőt, vagy hogy épp ki csatlakozott fel legutóbb -; másrészt figyelmeztető jellegű cikkek, hogy ki milyen hátsó szándékkal használja ezeket az oldalakat; harmadrészt található köztük egy csomó sikersztori is.

A múltkor olvastam, hogy volt egy olyan szemfüles cég (SR7) Sydneyben, ami vette az adást, és azonnal alkalmazkodott az új igényekhez: az ilyen közösségi website-okon kutat a különböző cégek felkérésére annak alkalmazottai iránt. Sok cég ugyanis -félig-meddig joggal -fél, hogy az alkalmazottai rombolják a cég imázsát, amikor negatív üzeneteket írogatnak ezeken a social networkökön az ismerőseiknek. A Telstránál ezért már külön irányelveket vezettek be a különböző networkök használatára vonatkozóan az alkalmazottak körében.

Közismert példa az imázsrombolásra például a Domino Pizza nem is régi esete, amikor is két alkalmazott feltett pár képet, amint éppen `bepiszkítják` a kiszállítandó pizzákat. Már csak ez kellett nekem! Utálom, hogy az ember olyan kiszolgáltatott, soha nem lehet tudni, mit eszel valójában…

Sok más cégről is kiderült, hogy nem nagyon bírják ezeket az ellenőrizetlen helyzeteket, és megváltak Facebookos üzeneteik miatt az alkalmazottaiktól. Attila olvasta tegnap valahol, hogy valakit azért rúgtak ki, mert betegen otthon maradt, és azt mondta, nem használhatja a számítógépet,s emiatt nem tud dolgozni, aztán lebukott egy Facebook-ba írt üzenettel…

Szóval csak vigyázni!

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Igaz, este van már, legszívesebben megnézném a mindjárt kezdődő francia filmet, de már reggel elhatároztuk/tam, hogy ezt a cikket, ha törik, ha szakad, megírom még ma este. A fáradtságba valószínűleg erősen belejátszik, hogy mikor itt voltak Attila szülei, rászoktam a kávézásra, sajnos. Ma pedig elmaradt a kávéadag, mivel egész nap jártuk a várost, és amúgy is teljesen megfeledkeztünk róla. Csak hazafelé jöttünk rá, hogy bizony, rá lehet sajnos szokni a kávéra pár hét alatt, s most már meg tudom érteni, hogy lehet egyes embereknek három-öt csésze a `normális` napi adagja…Hja, sürgősen le kell szokni…

A mai nap egyébként gyönyörű volt, ami az időjárást illeti, és sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb, mint eredetileg gondoltuk. Április 25-én ünneplik itt ANZAC Day-t, erről mesélnék egy kicsit bővebben, sok-sok képpel fűszerezve.

Az ANZAC szó az `Australian and New-Zealand Army Corps`-nak a rövidítése. Ausztráliában és Új-Zélandon egyaránt április 25-én tartják ezt a nemzeti ünnepnapot.  Talán a legfontosabb Ausztráliában a többi ünnepnap közül , hatalmas felvonulásokkal, sok-sok megemlékezéssel országszerte.

Eredetileg az első világháborúban elhunyt katonákról emlékeztek meg ezen a napon. 1915-ben a szövetséges csapatok részeként az új-zélandi és ausztrál haderők e napon szálltak partra a törökországi Gallipoli-félszigetnél, s próbálták visszaszorítani a török csapatokat. A terv nem sikerült egészen, közel nyolc hónapos véres állóháború alakult ki, s végül az év végén ki kellett menekíteni az ún. ANZAC-katonákat, hatalmas veszteségek árán/után. (több mint 8700 ausztrál és 2700 új-zélandi katona halt meg).

Az első ANZAC napot ennek tiszteletére már 1916-ban megtartották Ausztráliában, s az évek, évtizedek alatt tisztes hagyománya lett a megemlékezésnek. A többi háború, világháború, konfliktus után, ma már ez a nap a harcokban elhunyt ausztrálokért szól; azokért, akik életüket és vérüket áldozták a hazáért, a békéért; azokért, akik résztvettek a háborúkban, harcokban, békefenntartásban, stb. A megemlékezés sokféle töltettel bír; a katonák, pilóták, tengerészek mellett a családtagok, feleségek, az `itthon bátrak` is erős megtiszteltetésnek örvendenek.

Meglepődtem, amikor az egyik szónok  ma említette, hogy csak NSW államban kb 3000 megemlékezést tartanak!! Sok-sok parádé, felvonulás, szónoklat, zászlófelvonás, dob- és skót dudás zenekarok, koszorúzás, stb.

Ami nekem nagyon érdekes, hogy hajnali negyed 5-kor kezdődött itt Sydneyben a megemlékezés; s úgy általában mindenhol még pirkadat előtt kerül sor az ún. `Dawn Service`-re.  Ennek pedig igen mély jelentéstartalma van. A harcmezőn gyakori volt (állítólag még ma is az), hogy a hajnali derengésben támadt az ellenség. Így a védő katonák már jóval napfelkelte előtt harcra készen álltak az árkokban, csöndben, mozdulatlanul, s ezekre a pillanatokra később is úgy emlékeznek vissza, mint ami összekötötte őket, szorosabbá fűzte közöttük a bajtársi viszonyt. Ez az ún. `stand-to` pillanat. S ez a naplementénél ugyanígy ismétlődőtt.

A megemlékezések pontos programját a poszt alatt lévő linkekben szintén fellelhetitek, ezekből merítettem én is sok  érdekes információt. Talán érdekel titeket is, hogy milyen szimbólumokat használnak ezek a napon. A sok kitüntetésen kívül, amit úton-útfélen lehet látni az egyenruhás embereken, az egyik legfontosabb `kellék` a Remembrance Day-en is látható kis piros papírpipacs virág, amiből koszorút készítenek és helyeznek a síremlékekhez, vagy a kis virágokat egyenként tűzik az elhunytak neve mellé (ún. Memorial’s Roll of Honour-on). A másik a babérlevél, ebből készült koszorúból is sokat láttunk a Market Place-en található emlékműnél.

Az ANZAC Day-en viszont a leggyakrabban egy ágacska rozmaringot tűznek a mellükre azok, akik `emlékeznek`.  Leszólítottunk egy kedves veteránt, aki megengedte, hogy lefényképezzem a jelvényeit, s közben kis útmutatót is tartott belőlük. Sok jelvény nem is az övé volt, hanem az édesapjáé. A rozmaring ág egy ókori jelkép, s a memóriát állítólag javító aromája miatt az emlékezés szimbóluma.

Mivel nem vagyunk ausztrálok, viszont szeretjük az ünnepeket, számunkra az ANZAC Day legjobb `kelléke` az ANZAC süti. Ez egy kis kókusz ízesítésű teasütemény, anno az itthon maradt asszonyok ezt sütötték a férfiaknak és küldték ki nekik a frontra, hogy így érezhessék az otthon melegét a fronton.

Érdekes volt látni ennyi egyenruhás fiatal 20 évest, középkorú, érett férfit a családjával, vagy a már néha tolókocsiban felvonuló veteránt. A belváros tele volt ünneplő családokkal;a bárok söröző tengerészekkel, meg a barátaikkal, barátnőikkel; egy tengerész fiú kalapot cserélt előttünk egy kereszteződésnél egy ismeretlen pilóta lánnyal; a Hyde Parkban lévő megemlékezésen a zászlót tartó fiúk sorban dőltek ki a napon (itt sem esznek rendesen a kamaszok..); a veteránok büszkén mutogatták a jelvényeiket; skót dudás bácsik jöttek velünk szembe minden utcasarkon…

Utólag tényleg örülök, hogy megnéztük a felvonulást és a megemlékezést a Hyde Parkban, mert nagyon tanulságos és megható volt.

Hát, ilyen volt a mi Anzac napunk tömören.  S miközben ezt most leírtam, végül a filmet is sikerült megnézni…)))

http://www.awm.gov.au

Wikipedia

cityofsydney

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!