Túl sok képünk gyűlt össze az elmúlt időben, viszont túl ritkán frissítjük a galériát, így az az ötletem támadt, hogy hosszú cikk helyett néha egy-egy képpel `jövünk elő`.

Ma kivételesen nincs jó kedvünk: az este ellopták Attila biciklijét a lépcsőházból. Ment volna dolgozni, erre két percen belül újra csörgött a kulcs: ` egy dologgal kevesebbet kell eladnunk (költözésnél)`…Ilyen higgadtan csak az én férjem tudja viselni a dolgokat.

De mi ilyenkor a teendő? Írjunk ki a falra egy üzenetet, hogy `hello, ki vitte el a biciklimet`? Csak mint az a srác pár hónapja s pár emelettel lejjebb, aki valahol a parkolóban felejtette a kabátját - amelyre mint nagy `Germany-fan` valamilyen német foci siker után direkt ráhímezte a német zászlót-, és kétségbeesetten kereste pár hétig, finoman megválogatva a szavait, nehogy lopással vádolja a szomszédait? Esetleg hívjuk a rendőrséget, és egy használt, anno 100 dollárért vett bicikli miatt kérdezzék meg az összes lakót a környéken, hogy nem látta-e a tolvajt az éjszaka, a nagy vihar közepette?

Kicsit bosszantó, ha ellopnak tőled valamit, hiába nem a legfontosabb tárgy az életedben, de akkor is a TIED. Olyan üressé tesz egy pillanatra. Nem rossz hely ez a Sydney, a környéken még jobb is a közbiztonság, mint mondjuk más kerületekben, de hát a naivitás, hogy `itt úgysem lopnak`, ezúttal sem nyert igazat. Az egyik barátunk a kajakját szokta az autóján tárolni az utcán, mondván itt sok embernek van kajakja, miért lopnák el pont az övét…

Mindegy, akinek van jó ötlete, amivel/ahol/ahogy talán nyomára bukkannánk újra a biciklinek, az ossza meg velünk is, előre is köszönjük!

Mi mindenesetre kiraktunk egy lapot a falra, hogy mindenkivel tudassuk a hírt, és a továbbiakban ne legyenek olyan naivak. Továbbá rátaláltam a Bicycles Network Australia honlapjára, illetve ennek egyik fórumjára, ahol a lopott bicikliket `hirdetik`, szóval itt is próbálkozunk. Több jó nem jut eszembe. Ja, még a Twitter…

De addig is felrakom ezt a képet a Luna Parkban lévő óriáskerékről. Még nem ültünk fel rá, de ha a földről jó a kilátás arról a pontról az öbölre, akkor lehet, hogy onnan fentről még jobb. Szemben a víz, balra előtted a hatalmas Harbour Bridge, és alatta átlátsz az Operaházra, hogy csak a sablonoknál maradjunk. Valamiért egyébként nem szeretem a vidámparkokat, ráadásul akármikor jártunk a Luna Park felé, mindig esett az eső és az egész olyan kihalt volt. Szóval ez a kép is valamiféle szomorú nosztalgikus érzéssel tölt el, pont olyannal, amit a bicikli miatt érzünk - a dühre inkább nem is gondolunk…

Azért berakjuk ezt a fotót a bicikli(nk)ről is, hátha látja valaki…(Bocs, de egyelőre nincs jobb kép…)

Röviden a bicikliről:

Típus: Merida Dakar; fekete színű mountain bike; 26 inches kerék; 21 inches váz.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Amikor anno megérkeztünk Sydneybe, hirtelen azt éreztük, hogy ez az ország szinte teljesen ismeretlen számunkra, és jó lenne minél többet - lehetőleg minél előbb - megtudni róla, főleg ami az itteni szokásokat illeti. Az egyik legjobb ötletet egyik barátom adta, amikor azt tanácsolta, hogy olvassam el Bill Bryson Down Under c. könyvét. El is kezdtem, s közben egyre több új - többnyire szintén külföldi - ismerősünk is szóba hozta, hogy az milyen érdekes, vagy hogy `már Bill Bryson is megírta…`, stb. Tehát itt Ausztráliában, illetve az ide utazók körében egy viszonylag ismert, s főleg nagyon kedvelt könyvről van szó. Sajnos eddig más szerzeményét még nem olvastuk Brysonnak, azonban a Down Underről csak jókat tudunk mondani. Humoros, informatív, és ha te is jártál azokon a helyeken, amelyekről éppen olvasol, legtöbbször olyan érzés fog el, mintha ugyanazt írná le, amit te is éreztél-láttál ott vagy éppen tapasztalsz jelenleg.

Szóval, ha jókat akarsz nevetni, miközben képzeletben bejárod egész Ausztráliát - Sydneytől Perthön keresztül Darwint, Queenslandet, stb. -, szerezd be, és írd meg nekünk is, hogy hogy tetszett.

Íme egy kis ízelítő. Lefordítottunk pár bekezdést, ám mivel egyikőnk sem nyelvész, biztos jobban is lehetett volna. Az eredeti szövegért kattints az angol nyelvű poszthoz ide.

“…a Londonból tartó hosszú utam alatt a 20. századi ausztrál történelem olvasgatásával töltöttem az időt, amikor felfedeztem azt a megdöbbentő tényt, miszerint Harold Holt miniszterelnök 1967-ben a tengerparton sétálgatott Victoriában, ahol egyszercsak belé vetette magát a hullámokba s örökre eltűnt. Később se bukkantak nyomára a szegénynek. Ez két okból is meghökkentő számomra: először is, hogy Ausztrália csak úgy el tudott veszíteni egy miniszterelnököt (na, de most komolyan!), másodszor pedig, hogy erről eddig semmit se hallottam.” (15. oldal)

“Ez az az ország, amelyik elveszti a miniszerelnökét, és amelyik olyan hatalmas és üres, hogy egy csapat lelkes amatőr elvileg képes lenne felrobbantani a világ első   privát atombombáját a saját országában, továbbá, hogy majd négy év telne el, mielőtt ezt bárki is észrevenné.” (18. oldal)

“Cooknál  - ötszáz mérföldre bármely igazi várostól keletre illetve nyugatra; déli irányban 100 mérföldre a legközelebbi aszfaltúttól, és északi irányban több mint ezerre - kizárólag víz és üzemanyag van (s 40 lakos), azonkívül az áthaladó vonatokat szolgálják ki. A vágány mellett állt egy tábla: `No Food or Fuel for Next 862 Kilometres` - amibe elég ijesztő belegondolni, nem?” (61. oldal)

“De mindez semmi az érzékeny és átlátszó kockamedúzához - a föld egyik legmérgesebb teremtéséhez  - képest…. engedjék meg, hogy elmeséljek most egy rövid történetet. 1992-ben egy cairnsi fiatalember minden figyelmeztető jelzésnek fittyet hányva bement úszni a Csendes-óceánba egy Holloways Beach nevű helyen. Míg úszkált és búvárkodott, a parton lévő társait gúnyolta, hogy azok milyen gyávák és óvatosak, majd egyszerre csak egy hatalmas, éktelen sikoly. Azt mondják, nincs ehhez fogható fájdalom. A fiatal férfi kitántorgott a vízből - a testén mindenhol kékes ostorszerű csíkokkal, ahova a medúza csápjai csak odacsaptak -, majd reszkető sokkot kapott. Hamarosan megérkeztek a mentők, beadták neki a morfiumot, s vitték is tovább kezelésre. De itt a bökkenő. Habár eszméletét vesztette és egy csomó nyugtatót beadtak neki, ő még továbbra is üvöltött.” (84. oldal)

(Bill Bryson, 2000: Down Under, fordítás: ZigZagAustralia.com)

• Bill Bryson 1951-ben született Des Moines-ben Iowában. Az egyik legkeresettebb szerző, ami az utazási-, angol nyelvről szóló- és tudomány témájú könyveit illeti. Csak néhány ismert műve: “The Lost Continent”, “Made in America”, “Notes from a Small Island” és “A Short History of Nearly Everything”.  A Down Under megjelent “In a Sunburned Country” címmel is.
• Még több információt találhatsz Bill Bryson hivatalos weblapján, illetve a Wikipedián.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!