Szombaton újra autóba pattantunk, és abban a szerencsében részesültünk, hogy láthattuk a Kiamában lévő  nagyobbik `fröccsentő sziklanyílást`, avagy `blowhole`-t aktív állapotban. Nem találtam magyar fordítást (Attila: fröccslyuk:-))), így kreáltam egyet, bár még mindig nem az igazi, ezért az angol kifejezést használom a továbbiakban is.

Kiama kb. 120 km-re található Sydneytől délre. A blowhole-t már 1797 óta ismerték az európaiak, melyet addig az őslakosok ` Khanterintee ` néven emlegettek.  A város, Kiama is az aboriginal ` Kiaram-a` névből ered, mely annyit jelent: `a hely, ahol a tenger zajong`.

Két ilyen blowhole is van Kiamában, de ezt csak utólag fedeztem fel itthon a neten. Sebaj, úgyis a nagyobbik az igazi szenzáció.

De mi is az a blowhole tulajdonképpen? Ez egy part menti sziklában lévő lyuk, amelyből rövidebb-hosszabb időközönként vízsugár lövell ki jó magasra, amely előbb szinte pára-, majd újra nagyobb cseppekben hull vissza a földre. Lefényképeztük a táblát, amely jól érthetően ábrázolja ezt a jelenséget; le is fordítom a szöveget gyorsan. Szóval:

“A kiamai hegyfok vulkanikus kőzetből, ún. ` latite`-ből áll. A vulkanikus eredetű kibukkanás - kőzettelér (dyke) - keresztbe vágja a latite-ot. A kőzettelér puhább kőzetből, bazaltból áll. Több millió év alatt a puhább bazaltot jobban lekoptatta a természet mint a latite-ot, ezáltal egy csatorna keletkezett a hegyfok alatt. Majd a hegyfok egy része beomlott, így keletkezett a kiamai `blow hole`.

Ahogy a hullámok előretörnek az alagútban, összetömörítik a hátsó kamrában lévő levegőt; így hatalmas nyomás keletkezik. Amint a hullámok visszahúzódnak, a kamrában lévő nyomás  felszabadul, és kilöki a bennmaradt vizet a szikla nyílásán keresztül egy `whoomp` hang kíséretében.“

A vízsugár kb. 20 m magasra spriccel fel a lyukból, és olyan erőteljes hangja van, hogy szinte érzed,  ahogy beleremeg az egész szikla a hatalmas robajba. Tényleg jó érzés ott állni, és kivárni egy-egy jó magasra

sikerült robbanást. Nem egyenletes a blowhole működése ugyanis -sem időben, sem `minőségben`.

Állítólag nekünk nagy szerencsénk volt, hogy ilyen állapotban láthattuk a `fröccslyukat`, mivel a hullámok nagyságától és irányától, valamint a vízállástól is jelentős mértékben függ a `siker`.  Akkor van a legnagyobb esély a nagy kitörésekre, amikor a hullámok dél-keleti irányból érkeznek a part felé.

Most már korlát is védi a látogatókat, mivel régen többen is beleestek a lyukba. Ezen a blogon olvastam, hogy “állítólag régen volt 3 nagytudású, akik elhatározták, hogy zuhanyozni fognak a feltörő vízpárában, ezért kiálltak a lyuk szélére a sziklafal tetején. Olyan jól sikerült a zuhanyzás, hogy egy nagy, feltörő hullám belemosta mind a hármat az üregbe, ahonnan aztán zsákban vitték el őket. ” Bár ez szerintem csak amolyan urban legend, mindenesetre 2000-ben a NSW Parlamentben is sürgette valaki a korlát felállítását, és maga is felhozott pár szintén horribilis sztorit.

Van egy kisebb blowhole is Kiamában, a nagyobbiktól nem messze, melynek az észak-keleti irányból érkező hullámok kedveznek, s melynek működése -ha kisebb is a vízsugár -, sokkal egyenletesebb, állítólag.

A blowhole mögött ott áll 1887 óta méltóságteljesen egy fehér világítótorony, ahol szeretnek esküvői képeket készíteni)) Megértem, tényleg igazán romantikus a környék.

Évente kb. 600 ezer látogató érkezik ide, a kiamai látványossághoz, ami hetente -egy rövid számítás - 11 és fél ezer látogatót jelent!!Húha. Bár ha belegondolok, szombat délután, abban az egy -másfél órában, amit ott töltöttünk, legalább 100 látogató ujjongott velünk együtt. Szerencsére délután négykor nem volt zsúfolt a nézőtér.

Egyébként a világon máshol is van ilyen blowhole jelenség, nem csak itt. Kíváncsi lennék pl az új-zélandi változatra…

Láttatok már blowhole-t? hogy tetszett? Esetleg képetek is van róla a neten, mert akkor örömmel várjuk a linkeket!!))

Addig is kattintsatok erre a videóra, szerintem vicces))) Sajnos, mi nem ilyen `jó` időben jártunk ott…

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Április elején Perthben töltöttünk egy hetet.  Az egyik nap felkerekedtünk, béreltünk egy autót, és irány a Pinnacles Desert! A sivatag bő kétszáz kilométerre található Perthtől északra a Nambung Nemzeti Parkban, így odáig eljutni egy jó három órányi autózást jelentett a Brand Highwayen. A Swan Valley borvidék után egyre kietlenebb tájakon keresztül vezetett az út, gyakran láttunk kiégett fákat, földeket, míg az úton gyakran döglött kenguruk (ún.`road kill`) hevertek. Az utak minősége egyébként meglepően jó volt errefelé.

Szerettünk volna fürödni az Indiai-óceánban - a Cervantestől nem messze fekvő - Jurien Baynél, azonban várakozásainkkal ellentétben a fehér homokos strand,  illetve a türkizkék színű óceán telis-tele volt fekete hínárral. Sebaj, helyette jót grilleztünk a strandon lévő nyilvános BBQ asztalon.

A közelben van egy tó (Lake Thetis) - amely kb. 3-4 ezer éve keletkezett-, s ahol a világon egyedülálló módon él még a stromatoliták egy fajtája, amely szerkezetében rendkívüli hasonlóságot mutat azokkal, amelyek ezelőtt pár száz ill. ezer éve éltek a Földön. Bővebben a stromatolitákról itt vagy ezen a képen olvashatsz.

Későre járt, lassan ideje volt bemenni a sivatagi túrára, hogy legyen még egy-két óránk naplemente előtt. A sárga homoksivatagban sok ezer kisebb-nagyobb mészkőoszlop található, amelyek közül a legnagyobbak mérete eléri a 4 métert is! Keletkezéséről röviden csak annyit, hogy a savas eső a homokréteg aljára érve a calcium-karbonátot kioldja a homokból, ami aztán a száraz nyári időszakban kiszárad - oszlopszerűen összetapasztva a homokszemcséket. Az idő múlásával az így kialakult mészkőoszlopok körül a szél elfújja a maradék homokot, s láthatóvá válnak a mészkőoszlopok, vagyis: the Pinnacles. A keletkezésükről bővebben itt olvashatsz.

A túra kb. 3-4 km hosszú, amit megtehetsz autóval, illetve gyalogosan, de tulajdonképpen mindenki autóval megy be. Mivel a kövekkel kijelölt homokút egyirányú, mindenki megy egy kicsit, megáll, fényképez egy-kettőt, visszaszalad az autóhoz, s halad tovább ugyanabban az irányban.

Megvártuk a naplementét, mert ilyenkor a legérdekesebb ez a hely az állandóan változó színek és árnyékok miatt. Nem csak a színek fantasztikusak, hanem az akusztika is: olyan, mintha egy műteremben lennél. Alig vannak állatok, nem hangoskodnak a madarak, sem az emberek, távol van minden városi zaj. CSEND van. Hasonló csend, mint ősszel a temetőben.

A színek percről percre változnak, az árnyékok csak nyúlnak; nem lehet betelni a látvánnyal. Sokan rohangálnak a fényképezőgépükkel. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire érdekes és megható élmény. Ugyanazt láttuk, mint a képeken, csak éppen 3D-ben s élőben.  A sok-sok oszlop között sétálni, érezni a megszáradó mustársárga homok (mert a sivatagban is esett egy kicsit aznap…) illatát és puhaságát, mindezek együtt elég érdekes élményt nyújtottak. A naplemente igazán csodálatos volt; az ég úgy vöröslött és égett, mint a mesében.

Felejthetetlen élmény volt, megérte az egy napos túrát, és ha eljutnánk újra Perthbe, a sivatagba is elmennénk, az biztos.

• Érdemes szeptember és október között ide jönni, illetve egész tavasszal Nyugat-Ausztráliában járni a csodálatos vadvirág-szezon idején.

• Nyitva egész évben, 10 AUD autónként

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!

Amikor anno megérkeztünk Sydneybe, hirtelen azt éreztük, hogy ez az ország szinte teljesen ismeretlen számunkra, és jó lenne minél többet - lehetőleg minél előbb - megtudni róla, főleg ami az itteni szokásokat illeti. Az egyik legjobb ötletet egyik barátom adta, amikor azt tanácsolta, hogy olvassam el Bill Bryson Down Under c. könyvét. El is kezdtem, s közben egyre több új - többnyire szintén külföldi - ismerősünk is szóba hozta, hogy az milyen érdekes, vagy hogy `már Bill Bryson is megírta…`, stb. Tehát itt Ausztráliában, illetve az ide utazók körében egy viszonylag ismert, s főleg nagyon kedvelt könyvről van szó. Sajnos eddig más szerzeményét még nem olvastuk Brysonnak, azonban a Down Underről csak jókat tudunk mondani. Humoros, informatív, és ha te is jártál azokon a helyeken, amelyekről éppen olvasol, legtöbbször olyan érzés fog el, mintha ugyanazt írná le, amit te is éreztél-láttál ott vagy éppen tapasztalsz jelenleg.

Szóval, ha jókat akarsz nevetni, miközben képzeletben bejárod egész Ausztráliát - Sydneytől Perthön keresztül Darwint, Queenslandet, stb. -, szerezd be, és írd meg nekünk is, hogy hogy tetszett.

Íme egy kis ízelítő. Lefordítottunk pár bekezdést, ám mivel egyikőnk sem nyelvész, biztos jobban is lehetett volna. Az eredeti szövegért kattints az angol nyelvű poszthoz ide.

“…a Londonból tartó hosszú utam alatt a 20. századi ausztrál történelem olvasgatásával töltöttem az időt, amikor felfedeztem azt a megdöbbentő tényt, miszerint Harold Holt miniszterelnök 1967-ben a tengerparton sétálgatott Victoriában, ahol egyszercsak belé vetette magát a hullámokba s örökre eltűnt. Később se bukkantak nyomára a szegénynek. Ez két okból is meghökkentő számomra: először is, hogy Ausztrália csak úgy el tudott veszíteni egy miniszterelnököt (na, de most komolyan!), másodszor pedig, hogy erről eddig semmit se hallottam.” (15. oldal)

“Ez az az ország, amelyik elveszti a miniszerelnökét, és amelyik olyan hatalmas és üres, hogy egy csapat lelkes amatőr elvileg képes lenne felrobbantani a világ első   privát atombombáját a saját országában, továbbá, hogy majd négy év telne el, mielőtt ezt bárki is észrevenné.” (18. oldal)

“Cooknál  - ötszáz mérföldre bármely igazi várostól keletre illetve nyugatra; déli irányban 100 mérföldre a legközelebbi aszfaltúttól, és északi irányban több mint ezerre - kizárólag víz és üzemanyag van (s 40 lakos), azonkívül az áthaladó vonatokat szolgálják ki. A vágány mellett állt egy tábla: `No Food or Fuel for Next 862 Kilometres` - amibe elég ijesztő belegondolni, nem?” (61. oldal)

“De mindez semmi az érzékeny és átlátszó kockamedúzához - a föld egyik legmérgesebb teremtéséhez  - képest…. engedjék meg, hogy elmeséljek most egy rövid történetet. 1992-ben egy cairnsi fiatalember minden figyelmeztető jelzésnek fittyet hányva bement úszni a Csendes-óceánba egy Holloways Beach nevű helyen. Míg úszkált és búvárkodott, a parton lévő társait gúnyolta, hogy azok milyen gyávák és óvatosak, majd egyszerre csak egy hatalmas, éktelen sikoly. Azt mondják, nincs ehhez fogható fájdalom. A fiatal férfi kitántorgott a vízből - a testén mindenhol kékes ostorszerű csíkokkal, ahova a medúza csápjai csak odacsaptak -, majd reszkető sokkot kapott. Hamarosan megérkeztek a mentők, beadták neki a morfiumot, s vitték is tovább kezelésre. De itt a bökkenő. Habár eszméletét vesztette és egy csomó nyugtatót beadtak neki, ő még továbbra is üvöltött.” (84. oldal)

(Bill Bryson, 2000: Down Under, fordítás: ZigZagAustralia.com)

• Bill Bryson 1951-ben született Des Moines-ben Iowában. Az egyik legkeresettebb szerző, ami az utazási-, angol nyelvről szóló- és tudomány témájú könyveit illeti. Csak néhány ismert műve: “The Lost Continent”, “Made in America”, “Notes from a Small Island” és “A Short History of Nearly Everything”.  A Down Under megjelent “In a Sunburned Country” címmel is.
• Még több információt találhatsz Bill Bryson hivatalos weblapján, illetve a Wikipedián.

If you enjoyed this post, make sure you subscribe to my RSS feed!